III. Richard angol király újratemetése
Van az úgy az életben, hogy egy teljesen hétköznapinak számító helyzet hoz sorsfordító történéseket. Nos nem volt ez másként az angliai Leicester-ben sem 2012-ben, ahol egy parkoló feltárása során végzett földmunkák fordították ki a földből az ország egyik legérdekesebb lelet együttesét.
A történet megértéséhez azonban először is időutaznunk kell, vissza az 1400-as évekbe, egészen pontosan III. Richard (1483-1485) angol király rövidke uralkodásának idejére.
III. Richard király 1452-ben született és a trónt nem egyenes ágon, azaz nem édesapjától vagy édesanyjától örökölve szerezte, hanem V. Edward királytól, aki igencsak rövid ideig, 1483. április és június között, mindössze 3 hónapig uralkodott. Richard családi ágon V. Edward nagybátyja volt, ugyanis V. Edward édesapja, IV. Edward volt Richard testvére.
Furcsamód V. Edward-ot sohasem koronázták meg, bár tervek voltak rá, de végül mégiscsak elhalasztották a ceremóniát. Némi magyarázat lehet a történtekre, hogy a trónt édesapjától IV. Edward-tól mindössze 12 évesen örökölte meg, a családtagok pedig a feje fölött hadakoztak a valós hatalom megszerzéséért. A kisfiú és öccse Richard hirtelen nem kívánatos személyek lettek az udvarban és hamarosan nyomuk is veszett, mely történetről ide kattintva olvashattok részletesebben.
Nos miután a fiúk kikerültek a képből, nagybátyjuk III. Richard néven került trónra 1483-ban, de híre ekkorra már megelőzte. Sokan gazembernek tartották, akinek némi problémája volt a hátával aminek következtében kissé púpos is volt, de emellett sikeres katonai vezetőként is számontartották, habár szokása volt ellenfeleit mindenféle meghallgatás és tárgyalás nélkül halálra ítélni. Ő volt egyébként az utolsó angol uralkodó aki a harcmezőn, egészen pontosan a bosworth field-i csatában, a rózsák háborúja utolsó jelentős összecsapásában halt meg.
Ezen gyors bevezető után vissza is térhetünk a jelenbe, azaz egészen pontosan 2012-be, amikor is Leicester-ben megindult az a bizonyos parkoló feltárás.
Korábban a mai parkoló helyén egy kolostorépület állt, a Greyfriars, azaz a szürke csuhás Ferences rendi szerzetesek épületegyüttese, melynek altemplomába temették 1485-ben a csatában elhunyt III. Richard királyt. Amikor VIII. Henrik 1538-ban megalapította az anglikán egyházat, az országban működő kolostorokat bezáratta és az épületeket leromboltatta, így a király sírja felett álló kolostor épülete is odalett.
A király maradványait sem akkoriban sem később sem igen keresték, mivel elterjedt az a korabeli mendemonda, hogy maradványait és csontjait a városon átfutó Soar folyóba szórták.
Persze a mai kor szakértőit újra foglalkoztatni kezdte a kérdés és létrehozták a III. Richárd Társaságot (Richard III Society), melynek célja, hogy a feltárt tények ismeretében újraértékeljék a király hírnevét és valós történetét. Ők írtak először arról még 1975-ben, hogy a király maradványi minden bizonnyal a parkoló alatt lehetnek, majd ezt az állítást 1986-ban megismételték.
A tervezett feltáráshoz azután 2012-ben hozzá is kezdtek és már az első napon egy harmincas éveiben járó férfi csontváza került elő, amelyen súlyos sérülések nyomai látszottak. A csontvázat, amelynek számos szokatlan fizikai jellemzője volt - különösen a gerincferdülés, a hát súlyos görbülete - a tudományos elemzés lehetővé tétele érdekében exhumálták.
A vizsgálat kimutatta, hogy a férfit valószínűleg vagy egy alabárd ütése ölhette meg, amely levágta a koponya hátsó részét, avagy egy kardszúrás, amely keresztül hatolt a koponyán. Voltak azonban a csontvázon egyéb sérülések is, melyeket úgy ítéltek meg a szakértők, hogy a halál után keletkezhettek, mintegy posztumusz bosszú eredményeként.
A csontok kora a halál idején megegyezett III. Richard király korával és többnyire összhangban voltak a király fizikai leírásával is. Az előzetes DNS-elemzés kimutatta, hogy a csontokból kinyert mitokondriális DNS megegyezett Richard húgának, Anne of Yorknak két női ági leszármazottjával, az egyik az őt követő 17., a másik a 19. generációból.
Ezeket a leleteket, valamint más történelmi, tudományos és régészeti bizonyítékokat figyelembe véve a Leicesteri Egyetem 2013. február 4-én bejelentette, hogy minden kétséget kizáróan arra a következtetésre jutott, hogy a csontváz III. Richard királyhoz tartozik.
A csontváz feltárásának feltételeként a régészek korábban mind megegyeztek abban, hogy ha az uralkodót megtalálják, akkor maradványait a leicesteri katedrálisban újra eltemetik, bár volt némi nézeteltérés abból, hogy vajon nem a londoni Westminster Abbey lenne-e a méltóbb nyughely számára.
Végül az újratemetésre 2015. március 26-án Leicesterben került sor, amelyet Canterbury érseke és más keresztény felekezetek magas rangú tagjai jelenlétében tartottak.
Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota
Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az "Idegenvezetés London" blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf