Anglikán vallás - ők is keresztények de mégis miben mások?

Anglikán vallás - ők is keresztények de mégis miben mások?

A Church of England azaz ’Anglia egyháza’ a legnagyobb püspöki szervezetű keresztény egyház Angliában, amely a 16. században távolodott el a pápától és szakadt ki a római katolikus egyházból. Angliába a reformációt VIII. Henrik király akarata vitte be ugyanis a spanyol származású Aragóniai Katalinnal kötött korai házasságából nem sikerült fiú utódot nemzenie.

Ugyan az utódláshoz erre nem is volt szükség, mégis arra gondolt, ha lecseréli idősödő feleségét - aki egyébként 6 évvel volt nála idősebb -, akkor talán nagyobb sikerrel járhat de a válásba az akkori római katolikus pápa VII. Kelemen természetesen nem egyezett bele.

Henrik nem tűrhette sokáig, hogy bárki is korlátozni próbálja így egy határozott döntéssel elutasította a pápa fennhatóságát országa felett, 1534-ben katolikus alapokon megalapította saját anglikán egyházát, melynek fejévé természetesen saját magát tette meg. Így már nem volt gond a válás, saját magának sietve engedélyt adott erre és hamarosan feleségül is vette második feleségét Boleyn Anna udvarhölgyet.

VIII. Henrik király  / Hans Holbein the Younger, Public domain, via Wikimedia Commons

Egy egész országot átállítani egyik vallásról a másikra nem egyszerű, így a komolyabb ellenállást elkerülendő saját új egyházát is római katolikus alapokon szervezte újjá a következő módon:

  • az anglikán egyház feje a mindenkori uralkodó (jelenleg II. Erzsébet), a római pápának nincs beleszólása az Angol ügyekbe
  • eltávolították a bibliai tárgyú képeket, faragványokat a templomokból, ugyanis elvetik a szentek tiszteletét (templomaik hasonlóan néznek ki mint Magyarországon a református templomok)
  • nem fogadják el az eleve elrendelés tanát, azaz azt hogy mindenki bűnösként születik ehelyett úgy gondolják, hogy az ember tiszta lappal érkezik és élete során hozott döntései és gondolatai okán kapja ítéletét a halál után
  • megtartották a holtakért való miséket, de bűnbocsánat-hirdetés nélkül
  • új, angol nyelvű bibliafordítást fogadtak el hivatalosnak (Coverdale fordítást) amikor Rómában még csak latin nyelvű bibliákat használhattak, majd elterjesztették az anglikán egyház imádságos könyvét, a Common Prayer Book-ot
  • az anglikán egyház a papjainak megengedte hogy házasodjanak, sőt manapság már nőket is gond nélkül pappá szentelnek
  • betiltották a fülbe gyónást, hogy senki ne lehessen a közösségben aki esetleg túl sokat tud és a megkapott információkkal esetleg visszaélhessen
  • a nagyobb angliai kolostorokat azonnal feloszlatták, a szerzeteseket szélnek eresztették

Az anglikán egyház azonban megtartotta hierarchikus beosztását, itt a papság külön rendet képez, melynek alapja a papszentelés. A diakonussá (papi segítővé felszentelés nélkül) és pappá avatás (felszentelés) által az alsó, a püspökké avatás által a felső papi osztályba lép az illető.

A püspökök felett áll Anglia két érseke, a legfelsőbb a canterbury-i aki egész Angliának prímása (azaz az ország első főpapja) valamint a yorki, alattuk 31 püspök foglal helyet. A canterburyi érsek előjogai közé tartozik többek közt Anglia mindenkori uralkodójának megkoronázása is.

Victoria királynő koronázása  / unspecified, Public domain, via Wikimedia Commons

Az anglikán istentiszteletet menetét a már említett Common Prayer Book (közimádságos könyv) pontosan szabályozza, mely minden más evangélikus kultusz közt kitűnik liturgiai gazdagságával. A prédikációt nagy mértékben hátraszorítja benne a liturgiai elem, az ének és az imádság.

Pbritti, CC BY-SA 4.0 <https://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0>, via Wikimedia Commons

Az anglikán egyházon belül két fő irányzat alakult ki, a magas egyház (High Church) dogmáiban és szertartásaiban egyre jobban közelített a katolikusokhoz és hangsúlyozza a reformáció előtti kereszténységgel való kapcsolatot.

A másik, az úgynevezett alacsony egyház (Low Church) határozottan pápaellenes, és szertartásaiban is protestáns, s a Szentírást tartja a legfontosabbnak.

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota

Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az  "Idegenvezetés London" blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf