London legrégebbi boltjai: Lock & Co. Hatters (1759)

London csodálatos város, a mai napig valahogyan sikerült megőriznie azt az esszenciális "angolságát", melyet manapság elsősorban a sorra készülő kosztümös filmekből és sorozatokból ismerhetünk.
Ha valaki szeretne elmerülni az igazi időtálló Londoni élményekben, akkor mindenképpen érdemes felkeresnie néhány több száz éves, patinás üzletet is a régi nagyedekben.
Ezekben az időkapszulákban alkalmanként még sikerül elcsípnünk egy-egy pillanatot, ami megidézi a századfordulós Londont, avagy van hogy kicsit messzebb is merészkedhetünk vissza az időben.
A következő felsorolásban sorra vesszük a számomra legkedvesebb régi londoni boltokat, remélem ti is találtok majd közöttük kedvetekre valót.
Lock & Co. Hatters
6 St James's Street, London SW1A 1EF
Történt, hogy 1686-ban távoli országok addig ismeretlen ízei és aromái eljutottak a londoni St James's Street-re is, ugyanis George Lock kereskedő elkezdett kávét, csokoládét és dohányt importálni és a St James's Street 6-os szám alatt egy kávéházat is megnyitott.

Ennek a bizonyos George Lock-nak az unokája, James 1747-ben beállt Charles Davis londoni kalapos inasának, akinek édesapja Robert, már 1676-ban kalapos üzletet nyitott ugyanezen az utcán.
Később a Lock és a David nemzetség családilag is összefonódott, ugyanis James feleségül vette Mary-t, Robert lányát és a lány keze mellé James megkapta apósa kalapüzletének a kulcsait is hozományba.
1765-ben az ifjú pár a St James's Street 6-os szám alatt, az egykori kávéház helyén megnyitotta kalapos üzletét, mely a mai nap a legidősebb működő kalapüzlet a világon. Még 20 év sem telt el és a londoni elit, köztük miniszterelnökök is innen rendelték finom kalapjaikat, sőt mi több már Amerikából is érkezett megrendelés egy-egy "finom hódkalapra".

1797-re már az is fontossá vált, hogy az urak kalapjának megjelenése is a luxust sugározza, így a bolt elkezdett egy újonnan bevezetett anyagot használni a cilinderekhez, mely fénylő, selymes hatást keltett és használata az arisztokrácia körében futótűzként terjedt. 1800-ban maga Lord Nelson admirális is meglátogatta az üzletet, hogy kalapot rendeljen, majd ezt még egy párszor megtette, egészen az 1805-ös Trafalgari ütközetig ahol sajnálatos módon életét veszítette.

Az évtizedek alatt a családi vállalkozás apáról fiúra szállt, és a nagy nevek egyre csak gyűltek a vásárlók között, ugyanis innen rendelt kalapot pl. Oscar Wilde, Theodore Roosevelt, Charlie Chaplin és Sir Winston Churchill is.
Sajnos a II. világháború londoni bombázásai a kalapos üzletet sem kerülték el, egy alkalommal egy bomba az üzlet közepére zuhant, de csodával határos módon végül nem robbant fel, a becsapódás helye azonban az alaksorban ma is látható.
1953-ban, II. Erzsébet királynő koronázása előtt a Lock & Co. segítségével igazították őfelsége fejéhez a koronázáskor használt korona belső karimáját és 1956-ban azután végre meg is kapta a cég a már régen megérdemelt Royal Warrantot, azaz a királyi család által adható legmagasabb minőségi igazolást.
Később vevőik közé tartozott még John F. Kennedy, Jacqueline Kennedy, Vivienne Westwood, Jimmy Choo, Nigella Lawson, Samuel L. Jackson, James Bond a 007-es ügynök és még sokan mások...
Az üzlet honlapját ide kattintva éritek el.
Olvasd el a sorozat többi bejegyzését is:

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota
idegenvezeteslondon@gmail.com
Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az "Idegenvezetés London" blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf
Facebook: Idegenvezetes London
Instagram: @idegenvezeteslondon
X (korábban Twitter): @Idegenvezetes_L