Coburg kastély Magyarországon: Edelény

Ha az Idegenvezetés London oldal bejegyzéseit olvasgatjátok, akkor már bizonyára szembejött néhány írás, ami az Egyesült Királyság és Magyarország történelmi kapcsolatairól szól.

Nos, ebbe a sorba remekül beleillik a Magyarországon a hetedik legnagyobb kastély, az Edelényi Kastély története is, ugyanis amint a cím is sugallja, ez bizony egy Coburg tulajdon Magyarországon. Na de hogy kik is ezek a Coburgok és miért is annyira fontosak a brit történelmet tekintve, ezt hamarosan körbe is járjuk.

Kezdjük azonban azzal, hogy merre is találjuk Edelényt: Észak-Kelet Magyarországon, Miskolctól északra, egészen pontosan 25 km-re, a Bódva-völgy kapujában. A kisvárosban nagyjából 11 000 ember lakik, történelme pedig szinte egyidős az emberiség történelmével, ugyanis az ember megjelenésének idejéből, az alsó-paleolitikum időszakából (2,5 millió évtől 130 ezer évig) is találtak már itt emberi tevékenységre utaló leleteket. Edelény első okleveles említése 1299-ből származik és kisebb-nagyobb történelmi bukkanókkal ugyan, de a kisváros azóta is virágzik.

Magának a kastélynak a története 1716-ban kezdődött, amikor a birtokon Jean-François L’Huillier (1668-1728) egy francia származású nemes építkezésbe kezdett. Nem véletlen, hogy éppen itt, ugyanis Jean-François a német-római császári és magyar királyi címet viselő Habsburgok hadseregében futott be komoly katonai karriert. Katonai minőségében ott volt Budavár visszafoglalásánál (1686), harcolt a törökök elleni felszabadító háborúban, valamint Belgrádban (1688) is.

A feljegyzések szerint az edelényi birtokot II. Rákóczi Ferenc (élt: 1676-1735) erdélyi fejedelemtől ötezer rajnai forintért, zálogba kapta 1700-ban, mert feltehetően Rákóczinak sürgősen készpénzre volt szüksége. Ez a rajnai forint egyébként a Rajna menti választófejedelmek által veretett aranypénz volt.

Ekkoriban Magyarországon a Habsburg-házból származó I. Lipót (uralkodott: 1657-1705) volt az uralkodó, ez a Rákóczival kötött üzlet pedig szemet szúrt az udvarban, így L’Huillier-t a Rákóczi szabadságharc idejére (1703-1711) száműzték az országból. Az új magyar uralkodó, III. Károly (uralkodott: 1711-1740) azonban visszafogadta a franciát és megerősítette bárói rangját is, tehát teljes jogon a magyar nemzet tagjává tette.

Ezek után, 1716-ban L’Huillier neki is látott birtokán egy kastély felépítésének, mely a korban az adott család család társadalmi státusát, és a magyar elithez való tartozását volt hivatott hirdetni.

A palota építése igen jól szervezett logisztikát igényelt, mivel a fát több mint 20 km-ről hozatták, a köveket a helyi kőbányából, melyeket a falakhoz és az alapokhoz használták. A környéken mészkő és homok is volt elérhető távolságban, így hogy haladjon a munka, időnként tizennyolc kőműves is dolgozott egyszerre. Azokat a munkákat, amelyek nem igényeltek szakértelmet, jobbára napszámosok és jobbágyok végezték.

Időközben egyetlen fia elesett egy, a törökkel vívott, összecsapásban és maga L’Huillier is meghalt 1728-ban, így már nem élhette meg a kastély teljes elkészültét. Halála után felesége, Marie-Madeleine de Saint-Croix volt az, aki 1730-ra befejezte az építkezést.

L’Huillier egyetlen örököse lánya, Mária Terézia maradt, aki 1720-ban férjhez mert apja katonatársához, Forgách Ferenc Xavér grófhoz (élt: 1689-1764), így a családi vérvonal is ezen a néven öröklődött tovább.

Forgách gróf is egy régi magyar nemesi családból származott, családfája a 13. századig visszavezethető, azonban ez a házasság már nem az első volt számára. Első felesége és a vele közös gyermekei is mind meghaltak, így történhetett, hogy újra házasodott. A Mária Teréziával kötött házasságból két kislány született, Forgách Ludmilla az idősebb, és Forgách Franciska a fiatalabb.

Csakúgy mint édesanyját Mária Teréziát, Ludmillát is fiúsították a korban, tehát a férfi örökösöket megillető jogokkal ruházták fel azért, hogy a családi vagyont örökölhesse. Ludmilla első férje Dessewffy Ferenc (élt: 1728-1757) ezredes volt, aki a poroszok és az osztrákok között kitört breslaui csatában veszítette életét és egy kisfiút, Ferencet hagyott félárván. Érdekesség, hogy halála után az is kiderült, hogy Dessewffy gróf meglehetősen nagy lábon élt, grófi és tiszti rangjához illő, ám pénztárcájához nem igazán passzoló tárgyakat is magánál tartott, mint pl. aranyórát, briliánsokkal kirakott gyűrűt, ezüst teás- és kávéskészletet, pipatóriumot értékes pipákkal, valamint számos fegyvert is. A több mint 120 tételt végül igen jó áron elárverezték.

Ludmilla egy évvel később újra férjhez ment, ezúttal Eszterházy István grófhoz (élt: (1728-1786), aki családi kapcsolatai révén meginkább megerősítette a család arisztokrata státuszát, azonban ebből a házasságból nem született utód. Karrierjét természetesen Eszterházy is a hadseregben építette, azonban egy sebesülés után leszerelték, és ezek után már csak birtokai igazgatásával foglalkozott. Úgy tartják, hogy igen kemény kezű ember volt, jobbágyait többször megbotoztatta, sőt volt akit saját kezűleg, brutálisan megvert.

A kastélyon a ma is látható legjelentősebb változtatásokat Ludmilla és férje, Eszterházy István végeztették, a házaspár ugyanis Lieb Ferencet bízta meg hat szoba festésével, Magyarország legnagyobb rokokó freskói pedig 1770-re készültek el.

Eközben Ludmilla első házasságából született fia, Ifj. Dessewffy Ferenc gróf (élt: 1754-1820) is cseperedett, bár anyjával való viszonya nem volt felhőtlen. Sem egyetemet nem végzett, sem katonai, sem pedig politikai pályát nem futott be és nem is nősült meg, így utódok nélkül halt meg végül. A törvények szerint a birtok örökös híján visszaszállt az államra, bár az egyik rokon, Dessewffy Sámuel (élt: 1768-1847), az idős Ferenc gróf végakarata szerint tetemes részt kapott az ingóságokból.

Ifj. Dessewffy Ferenc gróf halála után 11 évvel, 1831-ben azonban az edelényi birtokért bejelentkezett a német györkerekkel rendelkező Szász-Coburg-Gotha család és meg is vásárolták azt. A Coburg család ekkoriban Magyarországon a Felvidéken, hontszentantali kastélyukban éltek, az edelényi birtok pedig inkább csak mint befektetés kellett nekik.

Maga a Szász-Coburg-Gotha hercegi ház a német Wettin ház egyik ága, ősi székhelyük pedig Németország közép-keleti Coburg városában található. Hatalmuk kiterjedt Szászországra, Coburg város környékére, majd 1826-tól a Gothai hercegségre is, innen a közös nevük. Ez az időszak volt egyébként a család aranykora is, okos diplomáciai döntéseiknek és ravasz házassági politikájuknak köszönhetően az egyik legjelentősebb európai uralkodó dinasztiává váltak, jelen voltak Belgiumban, Portugáliában, Bulgáriában és Nagy-Britanniában is.

A család legjelentősebb és legbefolyásosabb házassága nyilván Albert Szász-Coburg-Gotha herceg és Viktória angol királynő házassága volt, habár őket családi szálak is összekötötték, hiszen első unokatestvérek voltak. A párnak 9 gyermeke született és 39 unokája, akiket Viktória a lehető legalkalmasabb európai családokhoz igyekezett beházasítani avagy férjhez adni, így lehetséges, hogy vérségi kapcsolat köti őket a mai vagy egykori királyi családokhoz a Német Birodalomban, Oroszországban, Romániában, Jugoszláviában, Görögországban, Spanyolországban, Norvégiában, Svédországban és Dániában.

A Szász-Coburg-Gothai ház jelenlegi feje Andreas herceg, aki a dédnagyapja, Albert herceg által létrehozott brit vonalból származik. Ha szívesen olvasnál bővebben is a Szász-Coburg-Gotha családról, azt a család saját weboldalán, ide kattintva megteheted.

Mivel a Coburg család életvitelszerűen nem élt Edelényben, így a kastélyt különféle hivataloknak adták ki bérletbe, valamint elsősorban mezőgazdasági tevékenységet folytattak a területen. Mivel a kastély valójában nem volt lakott, így az lassan de biztosan pusztulásnak indult, bizonyos részeit lebontották, valamint a kertjét is átalakították angol mintára, bár ezt sem igazán gondozták.

Maga az angolpark a szigorúan tervezett francia kertekkel ellentétben inkább a természet látszatát kelti, kanyargó ösvényekkel, tavakkal, ligetekkel, dombocskákkal, mesterséges romokkal, hidakkal, kis pavilonokkal, szigetekkel.

Sajnos 1909-re az épület már olyan állapotba került, hogy nem lehetett tovább halogatni a felújítását, amit azután 1910 és 1913 között végeztek el, a barokkot utánzó, úgynevezett neobarokk stílusban. Mindezek ellenére a Coburgok továbbra is mostohán bántak az épülettel, 1912-ben egy részét bérbeadták a Bódvavölgyi Bányatársaságnak, akik pl. a kápolnát önhatalmúlag megszüntették és helyén lakásokat alakítottak ki.

Miután majd 100 évig volt a birtok Coburg kézen, az végül 1928-ban visszakerült a magyar állam tulajdonába és az Igazságügyi Minisztérium költözött a falak közé, akik börtönné alakították. Ennek megfelelően kialakították a cellákat, a fegyőrök lakrészeit, a járásbíró lakását, az adóhivatal helyiségeit, illetve egy portásfülkét is.

A II. világháború alatt a szovjet parancsnokság költözött az épületbe, melynek állaga a következő 30 évben egyre csak pusztult. 1980-ra gyakorlatilag állandóak voltak a beázások, a fagyási károk, mígnem 2001-ben terv született a megmentésére és a tulajdonlást átvette a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága és hatalmas munkával valamint jelentős anyagi ráfordítással megmentették az épületet, a környezetét rendbehoztták és ma már csodás körülmények között látogatókat is fogad Edelényi Kastélysziget néven, üzemeltetője pedig a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi és Fejlesztési Nonprofit Kft. 

Ide kattintva böngészhettek a kastély saját weboldalán is.

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota  idegenvezeteslondon@gmail.com

Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az "Idegenvezetés London" blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf

Facebook: Idegenvezetes London
Instagram: @idegenvezeteslondon
X (korábban Twitter): @Idegenvezetes_L

borítókép: Civertan, CC BY-SA 4.0 https://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0, via Wikimedia Commons