VIII. Henrik hat felesége: az ötödik, Catherine Howard

VIII. Henrik hat felesége: az ötödik, Catherine Howard

Ebben a hat részes sorozatban végignézzük VIII. Henrik angol király (uralkodása 1509-1547) mind a hat feleségnek történetét. Viszontagságos történelmi idők voltak, de ha Henrik szóba kerül, az emberek nagy többségének csak a hat feleség története urgik be.

Nem csoda, hatalmas botrány volt ez a korában is és valljuk be, még napjainkban is az. Azonban a legtöbben csak a nőfaló, a senkit és semmit nem tisztelő királyt látják a történetben, de mint minden más az életben ez sem ennyire egyszerű.

Az eredendő ok, amiért VIII. Henrik mindenáron egy fiú utódot szeretett volna, az a trónutódlás biztosítása volt ugyanis. Természetesen egyetlen törvény sem zárta ki a lányokat az utódlásból és hát ugye Henriknek első és második házasságából is született egy-egy lánya, azonban egy fiú örökös nélkül az angol trón nagy veszélyben volt, hiszen bármelyik lánya is örökli majd a koronát, annak nagy valószínűséggel külföldről kerül majd házastárs, tehát a Tudor vérvonal azonnal eltűnik és meglehet hogy egy holland, egy német vagy akár egy spanyol ház veszi át a hatalmat az országban.

Alalpvetően ezt szerette volna Henrik elkerülni, ehhez pedig mindenképpen szüksége volt egy olyan nőre, aki életképes, stramm kisfiút tud a világra hozni...

VIII. Henrik / Hans Holbein the Younger, Public domain, via Wikimedia Commons

Az ötödik feleség: Catherine Howard (1521-1542)

Catherine jó családból származott, nagybátyja Thomas Howard Norfolk 3. hercege volt valamint VIII. Henrik második felesége, Boleyn Anna unokatestvére. Catherine szülei fiatalon meghaltak így a népes családot, a 10 gyermeket, a rokonok nevelték. Catherine a tehetős mostoha nagymamája házához került és bár megkapta az alap oktatást, tehát megtanult írni, olvasni, csodálatosan kézimunkázni és zenélni, ennél többet a nagymamától nem kapott, ő ugyanis az anyai ösztönöknek meglehetősen a híján volt.

A család lányai, akikkel Catherine együtt nevelkedett, meglehetősen szabadjára voltak engedve, lakrészükbe a népes háztartásból be-bejártak a hasonló korú fiúk így mire a lánynak megérkezett élete első komoly udvarlója, szexuálisan már meglehetősen gyakorlott volt. Ez az udvarló nem volt más mint a 14 éves lány 20 év körüli zenetanára, de mert a nagymama egy alkalommal rajta kapta őket, a zenetanárnak hamarosan mennie kellett a háztól.

Catherine Howard / Jacobus Houbraken, CC BY 4.0 https://creativecommons.org/licenses/by/4.0, via Wikimedia Commons

Catherine következő kapcsolata egy fiatal nemesemberrel alakult, mely két évig tartott és a férfi valószínűleg szívesen feleségül is vette volna a lányt, de ő ilyesmiben nem gondolkodott. Helyette inkább elfogadta a lehetőséget, hogy VIII. Henrik udvarában, az új királynő, Klevei Anna mellett mint udvarhölgy szolgáljon.

A család nagyon meg volt elégedve Catherine előmenetelével, főleg miután megtudták, hogy az uralkodó érdeklődik a fiatal lány irányt, aki titkon azt remélte, hogy esetleg egyik szeretője lehet majd Henriknek, ugyanis ez komoly státuszbeli változást hozhatott volna számára. Ebben a törekvésében a család is bőszen támogatta, még a kissé foltos múltját is megpróbálták eltüntetni és a király előtt mint szűz lányt mutatták be.

A 19 éves Anna fiatal volt, naív és csábító azonban híján volt annak a kifinomult intelligenciának, amivel unokatestvére, Boleyn Anna anno rendelkezett. Mégis elég ravasz volt ahhoz, hogy a már öregedő, betegeskedő, 50 éves Henrik királyt az ujja köré csavarja és 1540-ben, - ugyanabban az évben amikor VIII. Henrik és Klevei Anna házasságát érvénytelenítették - meg is esküdtek.

Catherine Howard / Hans Holbein the Younger, Public domain, via Wikimedia Commons

Henrik életébe fiatal felesége végre hozott egy kis színt, sőt még az sem derült ki, hogy valójában nem is szűzen ment bele a házasságba. Bár az is igaz, hogy a hálószobában már Henrik sem volt a régi, problémái akadtak, amire orvosaitól főzeteket és egyéb gyógynövényes megoldásokat kért, azonban gyermeket nemzeni ebben a házasságban nem sikerült.

Catherine előbb-utóbb belátta, hogy a hőn áhítot pozíció, miszerint Anglia urának a felesége lett, egyúttal bele is kényszerítette egy helyzetbe amire nem igazán volt felkészülve, jelesül, hogy párja egy idősebb férfi aki már messze nem olyan életvidám és mozgákony mint ő maga. Egy korábbi komoly lovasbaleset miatt az uralkodó lábán nem gyógyuló, folytonos ellátást igénylő fekélyek voltak ami szintén nem tett hozzá a kapcsolatukhoz.

Catherine időközben megismerkedett egy bizonyos Thomas Culpeper-rel, a király egyik legközelebbi beosztottjával, aki komoly csábítóként volt ismert az udvarban, sőt egy alkalommal erőszak és gyilkosság elkövetésével is megvádolták. Emellett elkezdtek visszaszivárogni a királyné múltjának árnyai, például a lányok akikkel egy ideig együtt lakott, avagy régi udvarlója Dereham akik mind szívességet avagy pozíciót vártak a fiatal lánytól. Hogy elhallgattassa a múltjáról fecsegőket, mindet maga mellé vette az udvarba, ami nem bizonyult túl jó ötletnek.

Catherine titkos kapcsolatot kezdett ápolni Culpeper-rel, amiről egy darabig a király ugyan nem tudott, de az udvari személyzet annál inkább. A hírek egy éven belül eljutottak a Canterbury érsekig, Thomas Cranmer-ig, akinek hivatali kötelessége volt ezeket közölni az uralkodóval. Henry azonnal elrendelte a hírek kivizsgálását melyek egytől-egyig bizonyosságot nyertek, sőt szerelmeslevelek is előkerültek.

Thomas Cranmer, Canterbury érsek / Gerlach Flicke, Public domain, via Wikimedia Commons

A kihallgatás során Catherine bevallotta, előző kapcsolatát Dereham-mel és a király bocsánatáért esedezett amiért nem volt hozzá őszinte és ezt Henrik talán meg is bocsátotta volna, azonban amikor kiderült házasság alatti kapcsolata Culpeper-rel, ez már felségárulásnak számított, melynek a vége minden esetben halál. Dereham-et felakasztották és felnégyelték, míg Culpeper származása miatt enyhébb ítéletet kapott, fejét vették.

Pár héten belül kiderült, hogy Catherine büntetése sem lehet más mint halál, így 1542-ben a Tower of London udvarán első udvarhölgyével együtt lefejezték, testüket pedig a Tower területán álló St Peter ad Vincula nevű kápolnában temették el.

A lenti kisfilmben a mesterséges intelligencia segítségével "életre kelnek" a festmények, melyek Henrik 6 feleségéről fennmaradtak.

Olvasd el a sorozat többi részét is:
VIII. Henrik hat felesége: az első, Aragóniai Katalin
VIII. Henrik hat felesége: a második, Boleyn Anna
VIII. Henrik hat felesége: a harmadik, Jane Seymour
* VIII. Henrik hat felesége: a negyedik, Klevei Anna
* VIII. Henrik hat felesége: a hatodik, Katherine Parr

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota
idegenvezeteslondon@gmail.com

Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az "Idegenvezetés London" blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf

Read more