London legjobb ingyenes kilátói

London legjobb ingyenes kilátói

London egy hatalmas város, tele gyönyörű helyszínekkel de felülről ránézni a nyüzsgő utcákra sem elhanyagolandó élmény. Aki Londonban kilátózni szeretne annak a legtöbb esetben első gondolata a London Eye, a második pedig a Shard. Nos egyik helyszín sem olcsó, főleg ha az ember társasággal érkezik, így jól jöhet egy lista a nem kevésbé látványos, de teljesen ingyenes helyszínekről. Lássuk is!

Sky Garden

Erről a népszerű helyszínről korábban már írtam egy bejegyzést, amit ide kattintva el is tudsz olvasni. A lényeg annyi, hogy a londoni City-ben található Walkie-Talkie-ként ismert toronyház tetején, a 34. emeleten található egy remekül kialakított ingyenesen látogatható tetőkert, ahonnan kiváló kilátás nyílik a városra, benne a közeli Tower épületére és a Tower Bridge-re is.
Az egyetlen nehezítés, hogy ide előre foglalt jeggyel érdemes érkezni, amit viszont nem könnyű lefoglalni, lévén csak hétfőnként teszik elérhetővé a jegyeket a következő 3 hétre előre és ha elfogynak, hát elfogytak, ami egyébként gyakran megesik. Alternatív megoldásként oda mehettek jegy nélkül is és a biztonságiak jóindulatában valamint a szerencsében bízva esetleg beengednek, de ez lutri.
Ha ide kattintasz a foglalást el is tudod végezni.

fotó: Idegenvezetes London

The Garden at 120

A Sky Garden szomszédságában található ez az ingyenes kilátó, mely valójában egy tetőkert, sőt ide még előfoglalás sem szükséges. A Sky Garden-hez hasonlóan itt is átvizsgálják a táskákat érkezéskor, de mindössze ennyi a nehezítés. A kertben gyöngyörű beültetések találhatóak, valamint mind a négy oldalról körbejárható így a kilátás minden irányban adott.
Ha ide kattintasz, a részleteket is megtudhatod.

Tate Modern (Level 10)

A Tate Modern nevű múzeumot a Temze partján találjuk, pont szemben a City of Londonnal, azon belül is a Szent Pál katedrálissal. A múzeum legfelső szintén van egy kellemes kilátó terasz, ahonnan jól szemügyre vehetjük a folyó másik oldalán elterülő City-t. Maga a múzeum egyébként ingyenes, azoknak pedig akik kedvelik a modern művészeteket, egyenesen kötelező.

The Post Building

Ez a város legújabb és legkevésbé ismert ingyenes kilátóterasza a londoni Soho és Holborn vérosrészek között. A belépéshez valamiféle személyi igazolvány szükséges, azonban ezen kívül szabadon látogatható. A kilátóhoz a bejárat azonban nem egyezik a főbejárattal, ehelyett azt a New Oxford Street-en kell keresni, ami egy jelöletlen dupla ajtó a Nationwide Bank bal oldalán. A terasz a 9. emeleten található és három oldalról körbejárható.
Bővebb információt ide kattintva találtok.

One New Change

Ez a kilátó a Szent Pál katedrális közvetlen közelében található, a teraszról remek kilátás nyílik az ikonikus épület kupolájára. A teraszra lifttel tudtok feljutni az épület közepéről, a feljutás egyszerű és teljesen ingyenes.

Horizon 22

Egy újabb ingyenes kilátó nyílt 2023. szeptember 27-én Londonban, mely a legmagasabb lett Nyugat-Európában és a neve Horizon 22.

A kilátó a Bishopsgate 22 szám alatt található épület 58. emeletén kapott helyet, mely épület egyébként az ország második legmagasabb épülete a londoni Shard után. A kilátást itt 254 méter magasból csodálhatjuk meg, ahová a gyorslift mindössze 41 másodperc alatt szállítja a nézelődni vágyókat.

További részleteket ide kattintva tudhatsz meg, jegyeket foglalni (alkalmanként max. 9-et) pedig minden nap 10 órától lehet amíg az aznap felszabadított jegyek el nem fogynak.

8 Bishopsgate

Szintén nem olyan régen nyitott a Lookout azaz a 8 Bishopsgate szám alatti felhőkarcoló 50. emeletén az ingyenes kilátó. Jegyeket 2 hetente hétfőn lehet foglalni, erre a linkre kattintva.

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota

Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az "Idegenvezetés London" blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf

Buy Me A Coffee

Read more