Különleges London: tradicionális birkaterelés a városban

A City of London mindig is egy különleges része volt nagy Londonnak, történelmileg gyakorlatilag az óváros, mely majd 2000 éves.

E hosszú idő alatt sok minden változott, korabeli arculata az 1666-os tűzvész után szinte teljesen elveszett, azonban nagyon sok évszázados hagyományt őriznek még az itteniek, akik időről időre fel is elevenítik azokat.

A sokféle szokás közül az egyik igen látványos az évenkénti birkaterelés a metropolisz közepén, ami egy középkori szokásjogon alapul.

Érdemes tudni, hogy évszázadokig, azaz egészen 1750-ig - amikor is megépült a város sorrendben második hida, a Westminster híd - Londonnak csak egyetlen hídja létezett a Temzén, mégpedig a mai London Bridge közvetlen közelében.

Ez a régi London Bridge nem volt egy szokványos híd a mai értelemben, ugyanis házak álltak rajta, melyben emberek laktak és amelyek aljában különböző boltok, műhelyek üzemeltek. Éjszakára az átjárást a hídon ugyan kapukkal zárták le, de napközben nagy volt a nyüzsgés.

Nem is csoda, hiszen ez volt az egyetlen szárazföldi összeköttetés a város folyó által elválasztott két része között, tehát itt keltek át az emberek, az áruk és nem kevés lábas jószág is, akik a City fallal körülvett területére igyekeztek.

photo by Idegenvezetes London

A középkorban azonban egészen mások voltak a tulajdonviszonyok és az egyes emberek szabadságjogai mint manapság, így akkoriban pl. szakmunkássá csak hét év inaskodás után válhatott valaki és csak ezután kezdhetett el a City falain belül saját műhelyében dolgozni.

Persze abban az esetben, ha sok volt neki a 7 év akkor megtehette hogy a korabeli városfalon kívül, az inasidő letelte előtt nyitott üzletet, de ezzel nagyjából ki is írta magát az óvárosban "komolyan vehető" mesteremberek köréből.

Arról nem is beszélve, hogy a City mesteremberei céhekbe (guild) tömörültek, ami egyrészt szakmai érdekvédelmi szervezetként is működött, valamint rangot és kapcsolatokat is adott a szakembernek.

photo by Marian Kroell on Unsplash

Azonban a legfontosabb ismertetőjele egy korabeli sikeres mesterembernek mégiscsak az volt, hogy mint szabad ember élhetett (freeman), azaz nem tartozott egyetlen hűbérúr uralma alá sem, valamint a London Bridge-en való átkeléskor sem kellett hídpénzt fizetnie ha szakmája gyakorlásához szükséges eszközei nála voltak.

És akkor itt kanyarodunk vissza eredeti témánkra a birkahajtásra, ugyanis egy szabad pásztor embernek a birka a szakmája gyakorlásához szükséges eszköznek számított így ők (és csakis ők) szabadon hajthatták állataikat a városfalon kívülről a City-be, át a London Bridge-en.

photo by suju-foto from Pixabay 

A mai időkben megtartott birkaterelés ennek a freeman (szabad ember) jognak az emlékét őrzi, ilyenkor a kölönböző ma is működő céhek (guild-ek) ma is meglévő és funkcionáló tagjai felveszik legdíszesebb öltözéküket és néhány igencsak megszeppent birkát átkísérnek az egyik londoni híd egyik végéből a másikba, majd ugyanezt az utat visszafelé is megteszik, csak akkor a legifjabb céhtagok sürgetik a birkákat.

Londonban elsősorban ezen a két hídon találkozhatunk a birkákkal, a Worshipful Company of Woolmen (gyapjúművesek) céh által szervezett formában:
* London Bridge
* Southwark Bridge

Worshipful Company of Woolmen (gyapjúművesek) céh címere / Dan Goff, CC BY-SA 4.0 https://creativecommons.org/licenses/by-sa/4.0, via Wikimedia Commons

A birkák is válogatott társaság, mindig egy bedfordi farm 600 fős nyájából hozzák őket. Ha pedig ide kattintotok, akkor az esemény hivatalos weboldalát is eléritek.

Ide kattintva megtaláljátok az összes City-ben működő livery company, azaz a magukat öltözködésben, arculatban vagy címerrel megkülönböztető céhek listáját, de ne lepődjetek meg ha találtok közöttük nem túl hosszú történettel rendelkezőket is, ugyanis céhet alapítani akár ma is lehetséges.

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota
idegenvezeteslondon@gmail.com

Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az  "Idegenvezetés London" blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf