A híd amin egykoron laktak: London Bridge

Ha ránézünk a ma látható London Bridge-re azaz a londoni Southwark városrészt és a City-t összekötő hídra, annak jellegtelensége valószínűleg nem sok gondolatot indít el a fejünkben.
Nem volt ez azonban mindig így, ugyanis a mai híd helyén egykor igen különleges vízi átkelő állt, ami nem csak a Temze két partját kötötte össze hanem sokaknak lakhatásul is szolgált.

A történet még a római időkre nyúlik vissza, hozzávetőleg 2000 évvel ezelőttre, amikor is a Római Birodalom legnyugatibb csücskében - azaz a mai dél-kelet Angliában - megalapitották Londínium városát, a mai Londont. Mérete akkoriban természetesen csak töredéke volt a mainak.
A folyó ezen szakasza kereskedelmileg igen fontos volt stratégiailag pedig jól védhető, így nem csoda ha nagyon gyorsan fejlődött és már korán virágzó várossá vált.

Szükség volt azonban átkelőre is a Temzén, így esett meg, hogy a legelső vízi átkelőt - egy ponton hidat - a mai London Bridge helyén építették meg, akkor még fából. Ez aztán folyamatos toldozgatások és foldozgatások eredményeképpen ugyan, de szinte 1000 évig állta a sarat.
A középkorban azonban a régi híd helyére kő hidat álmodtak, melyet 1176 és 1209 között végül meg is építettek, a zseniális hídépítő mester, Peter of Colechurch tervei alapján.
Akkoriban ezt a monumentális építkezést hatalmas csodálat övezte, a híd maga 19 boltívből állt és az 1400-as évekre hozzávetőleg 200 házat is építettek a tetejére. A maga nemében fantasztikus építkezés volt és a világon is egyedülálló megoldás, hogy a hídon gyakorlatilag laktak emberek.

De persze nem csak lakhatás céljáből emelték az épületeket, rengeteg kisebb-nagyobb bolt is található volt ugyanis a hídon, a portékájukat áruló kereskedők pedig bérleti díjat fizettek, melyet azután visszaforgattak a híd állag megóvásába.
Esténként a híd két végén a kapukat bezárták így az átjárás szünetelt viszont az áruk és a híd lakói biztonságban érezhették magukat.
A Southwark városrész felöli kapu fölé rendszeresen tűztek levágott fejeket - mintegy elrettentésképpen - a köztörvényes bűnözők kivégzései után. Ezt a barbár szokást azután az 1600-as évek vége felé beszüntették.
A híd mellett található a St Magnus the Martyr nevű templom és zarándokház mely épület alapja 1133-ból származik és egyik érdekessége, hogy megtalálható itt a London Bridge modellje, melyen a rá épült házakat is remekül szemügyre vehetjük.
A jelenlegi templom épületet az 1666-os nagy londoni tűzvész után újjáépítették, így amit most látunk, az valójában a 17. századból származik.



A London Bridge itt látható modelljét David T. Aggett készítette 1987-ben és mert a Museum of London nem tartott rá igényt, a templom készségesen befogadta azt.
Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz, ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota
cover: Claude de Jongh, Public domain, via Wikimedia Commons