Különleges London: a viktoriánus jégverem
London tele van aprócska, de annál érdekesebb múzeumokkal, ezek közül az egyik a The Canal Museum ami gyakorlatilag a városon keresztül-kasul futó csatornák történetével és a rajta élő, dolgozó emberek mindennapjainak bemutatásával foglalkozik.
A múzeumban a sok érdekesség mellett alkalmanként lehetőséget adnak arra, hogy a látogatók leereszkedjenek a viktoriánus korban kialakított jégraktárba, mely ma már természetesen használaton kívül van.
Az egyik ilyen nyílt napon nekem is lehetőségem volt lejutni a jégverembe, ahol megismerhettem a történetét, a szerkezetét és a II. világháború utáni feltárásának menetét.
A jégraktár története egy bizonyos Carlo Gatti (1817-1878) nevéhez kötődik, aki Svájc olasz nyelvterületéről származott és csak 1847-ben került Londonba. Üzletét egy kisebb bódéval kezdte a városban, ahol először mindenféle frissítők árusításával foglalkozott, nyáron emellett gofrit, télen pedig sült gesztenyét kínált.
Akkoriban London Holborn nevű városrészében élt egy nagyobb olasz közösség, közöttük Gatti néhány rokona is, így ő maga is ide költözött. Két év múlva, 1849-ben a szintén svájci Battista Bollával összefogva megnyitotta kávézó-éttermét, ami akkoriban még ritkaság számba ment. Itt már csokoládéval is bővült a kínálat, sőt mi több ő lett az első a városban aki már fagylaltot is kínált közönségének.
A fagylalthoz a jeget a Regent's Canal-ból vágta ki telente, melyre a Regent's Canal Company-vel, a vízi csatorna rendszer fenntartójával évi £10-os szerződést kötött. Mindenki jól járt, a vizi út folyamatosan járhatóvá vált, Gattinak pedig volt elegendő jege a termékei előállításához.
Később, 1851-ben a Hyde Parkban megrendezett Világkiállításon Gotti bemutatta a Franciaországból importált csokoládékészítő gépüket ami akkoriban újdonságnak számított és maga Viktória királynő is itt találkozott először a technológiával.
A kiállítás után újabb kis boltot nyitott a Hungerford piacon, Londonban a Charing Cross közelében, ahol péksüteményeket és fagylaltot árult. A Penny Ice nevű üzlet igencsak fellendült, mivel ezt a hideg édességet immár az alsóbb osztályok is megengedhették maguknak. Sajnos 1854-ben a Hungerford piac leégett és Gatti üzlete is a tűz martalékává vált, azonban ő azon néhány szerencsés közé tartozott, akiknek volt biztosítása, holott ez a fajta vagyonvédelem akkoriban még nagyon gyerekcipőben járt. Komoly összeg, £8000 ütötte Gatti markát a tűz után, amit nem volt rest újra befektetni.
Hiába volt élő szerződése a Regent's Canal Company-vel a londoni jégre, ez érthető módon nem számított a legtisztább forrásnak, sőt a mennyiség sem volt elegendő, így Gatti újabb jégforrás után nézett. Talált is egy céget Norvégiában aki mennyiségi korlátozás nélkül tudta a jeget Londonba szállítani, ehhez azonban Gattinak egy komoly jégveremre lett szüksége, amelyet a Charing Cross közelében ki is ásatott.
Hamarosan, egészen pontosan 1857-ben meg is érkezett a tengeren át az első adag (400 tonna) norvég tavakból kivágott jég. A beérkező hajók rakományaikat a kelet-londoni Limehouse kikötőben rakták ki, ahonnan lovak vontatta teherszállító hajókon juttatták el a csatornán a jeget a végleges raktárhoz.
Az 1860-as évekre Gatti egyértelműen a "jégkirály" lett Londonban, flottája, mellyel a jeget (a hűtőgépek megjelenése előtt) akár házhoz is szállította 60 speciálisan kiképzett lovaskocsiból állt.
Gatti azonban továbbra is haladt a korral, amint a technológia megjelent, maga is jéggyártó üzemeket telepített London szerte és a megszokott fekete-sárga lovaskocsijait is fokozatosan felváltották az autók.
Gatti végül rendkívül gazdag emberként halt meg 1878-ban, nyughelye a svájci Bellinzona.
A Gatti féle két jégraktár eredeti méretükben egyenként 30 méter mély volt, a múzeumban található is egy modell, amely bemutatja, hogy hogyan is nézhettek ki.
Jelenleg már csak az egyik látható és az is kb. 2/3 részben feltöltve, de jelentős méretét tekintve még így is az egyedüli olyan jégraktár Európában mely bemutatható módon, kereskedelmi méretben megmaradt.
Az 1920-as évektől, amikor már a háztartásokban sem volt nehéz megoldani a hűtést, sőt akár a jégkészítést is, a jégvermeknek leáldozott és a mély raktárak különböző könnyűipari termékek raktárai lettek. A II. világháborúban a londoni busztársaság alkatrészeit tárolták itt, majd a háborús pusztítás utáni újáépítésekkor ide hordták be a környékről a lebombázott romokat.
A The Canal Museum Trust 1989-ben vette át a helyszínt és az elhagyatott épületet, majd a múzeumot 1992-ben nyitották meg. A jégvermeket nem sikerült teljes egészében feltárni, jelenleg kb 1/3-a került megtisztításra, de az ide leereszkedőknek így is lehet elképzelése a helyszín eredeti méreteiről.
Angliában először 1671-ben szolgáltak fel fagylaltot, amikor II. Károly király (1630-1685) ismerkedett meg a hideg édességgel. Gatti idejében a fagylalt elkészítéséhez tejszínt vagy tejet valamint jeget kevert össze egy jéggel és sóval kibélelt edényben. A sóra azért volt szükség, mert a jeget a só sokkal lassabb melegedésre bírta.
A korabeli fagylaltot vastag poharakban szolgálták fel, melyben csak egy sekély mélyedés volt, így valójában csak egy falatka fagyi fért bele. A „filléres fagyi” mindenki számára megfizethető és rendkívül népszerű csemege volt.
A múzeumban csak az év bizonyos napjain van lehetőség a jégverembe leereszkedni egy vezető segítségével, erről érdemes a múzeum saját honlapján tájákozódni.
Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota
idegenvezeteslondon@gmail.com
Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az "Idegenvezetés London" blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf