Hajóroncsok a londoni Temzében
Azt mindannyian tudjuk, hogy a Temze London folyója és talán azt is, hogy meglehetősen nagy hajóforgalom bonyolódik rajta. Néhány száz évvel korábban, azonban még ennél is komolyabb közlekedés és kereskedelem zajlott a vizen, ami alkalmanként baleseteket is eredményezett.
Így lehetséges, hogy a folyó medrében a mai napig számos hajóroncsot találni, melyek méretéről és helyzetéről a hatóságok folyamatosan tájákozódnak, mivel ezek a maradványok akár befolyásolhatják is a felettük zajló hajóforgalmat.
Többek között ezért is szükséges, hogy ha egy-egy nagyobb hajó érkezik a Temzén London központjába, azt egy aprócska "taxi" hajó vezesse fel, mivel ebben a kis hajóban ülő szakemberek pontosan tudják, hogy a nagy hajók számára adott vízállásnál a Temze mely szakaszai hajózhatók biztonsággal.
Az elmúlt 2000 évben elsüllyedt hajók egy része mára már a London Múzeumban van, de az összes roncsot valószínűleg sohasem tudják majd kiemelni a mederből.
Na de akkor nézzük is meg, hogy miféle roncsokat találni a Temze folyó fenekén.
HMT Amethyst (1934)
A HMT Amethyst egy tengeri vonóhálós hajó volt, amelyet az admiralitás rekvirált (azaz hadi használatra átvett) eredeti tulajdonosától a II. világháború előtt. Eredetileg Phyllis Rosalie névre keresztelték, de a haditengerészet 1935-ben átnevezte HMT Amethyst-re. Első tulajdonosa az 1887-ben alapított Boston Deep Sea Fishing & Ice Co Ltd volt, amelynek székhelye 1979-ig, megszüntéig, az angliai Fleetwoodban volt található.
A haditengerészet a hajót tengeralattjáró-ellenes harci vonóhálós hajóvá alakította át és különböző fegyverekkel is felszerelte. A II. világáhború ütközeteiben részt vett, de 1940-ben aknára futott a Temze torkolatban és elsüllyedt. Szerencsére az eset halálos áldozatokkal nem járt, a túlélőket Southend-on-Sea városkában tették partra.
HMT a hajó nevében annyit tesz, hogy His/Her Majesty's Troopship azaz Őfelsége hadserege.
Blackfriars hajóroncsok
Azért említjük hajóroncsok néven a maradványokat, mert itt valójában több hajórol is szó van egy meglehetősen kis területen belül, melyeket egy folyóparti töltésfal építése közben fedeztek fel, 1962-ben majd 1969-ben és 1970-ben.
Blackfriars I. (i.sz. 50-100 körül)
Ezt a roncsot fedezték fel 1962-ben és a vizsgálatok alapján eredete a római időkre tehető. Méreteit tekintve 16-17 méter hosszú és 6 méter széles hajóról beszélhetünk, a hajó alja pedig lapos volt. Valószínűsíthetően a tengeren is járt, ugyanis a tudósok teredói féreg maradványokat találtak a fanyagban, mely valójában nem is féreg, hanem egy szokatlan sós vízi kagylóféle, jócskán visszafejlődött házzal.
A féreg azért vált hírhedtté a tengerészek közösségeiben, mert az állat belefúrja magát a tengervízbe merült faanyagokba, ezáltal sok esetben megrongálja a fából készült építményeket, például mólókat, dokkokat és fa hajókat.
Érdekesség, hogy a 19. század elején a hajóféreg felépítése és viselkedése ihlette meg azt az angol mérnököt - Marc Isambard Brunelt - aki megfigyeléseire alapozva, azaz hogy a hajóféreg miként képes a héjával járatokat fúrni a fába és védekezni a megduzzadó fa ellen, Brunel tervezett egy ötletes, több elemből felépített fúrópajzsot, mely első volt a maga nemében és lehetővé tette a munkások számára, hogy gyorsan és biztonságosan építsenek alagutat a Temze instabil folyómedrében. A Temze-alagút 1843-ban készült el és ez volt az első olyan alagút a világon, amely egy hajózható folyó alatt épült.
A hajó valószínűleg úgy süllyedt el, hogy az építőkövekből álló rakomány a hajó bal oldalára tolódott és ezzel jócskán megnőtt a dőlésszöge. A rakomány elmozdulását feltehetően egy másik hajóval való ütközés okozhatta.
Blackfriars II. (1660-1680)
A Blackfriars II. hajót 1969-ben fedezték fel a londoni Blackfriars hídtól keletre és a vizsgálatok szerint a hajó újonnan égetett vörös téglát szállított valamint csöveket és kerámiákat az 1660-1680-as években.
Blackfriars III. és IV. (1400-1500-as évek)
Ezt a két hajót 1970-ben fedezték fel, nagyon közel a már feltárt két hajóhoz és a vizsgálatok szerint mind a kettő a 15. századból származik. Mivel gyakorlatilag egymás mellett fekszenek, feltételezhető, hogy az egymással való ütközés eredményeként süllyedhettek el.
A roncsok között nem találtak rakományt, így valószínű hogy agyagból készült építőanyagot vihettek a hajók, ami azonban időközben feloldódott a Temze vizében.
A Blackfriars III. hajó egy nagyobbacska, kb. 15 méter hosszú, 4,5 méter széles folyami hajó lehetett, míg a Blackfriars IV. egy jóval kisebb, mindössze 3 méter szélességű úgynevezett helyi folyami hajó, amelyet nagyobb hajók kirakodására használtak.
Boddington (1781)
A Boddington (avagy egyes leírásokban Boddingtons) hajót 1781-ben bocsátották a vízre mint kereskedelmi hajót. Pályafutása első évtizedében London és Nyugat-India között ingázott, mígnem 1792-ben utasítás szerint Írországból 125 férfi és 20 női elítéltet kellett vinnie Ausztráliába, majd Ausztráliából cukornáddal megrakodva indult vissza.
A következő években a Kelet-indiai Társaságnak fuvarozott, elsősorban Penangból, Malajziából Londonba, azonban 1805-ben szerencsétlenség érte a hajót a Temzén, Blackwall városrész mellett, ugyanis egy szeptemberi éjszaka egy vihar következtében több hajó is lesodródott a kikötőláncokról, míg a londoni West India Dock-ba vártak behajózásra. Közülük a Boddington egy homokpadon rekedt, majd összetört és elsüllyedt.
HMS London (1656)
A HMS London az Angol Nemzetközösség Haditengerészetének (Navy of the Commonwealth of England) 76 ágyús másodosztályú hajója volt, melyet 1656-ben bocsátották vízre.
Amikor I. Károly király (uralkodása 1625-1649) lefejezése után fiát a szintén Károlyt visszahívták franciaországi számüzetéséből, hogy II. Károly néven megkoronázzák, a HMS London azon kísérőhajók között volt, akik a jövendő uralkodó biztonságos visszatérését segítették a holland partoktól Londonig. Maga a király a zászlóshajón, a Royal Charles-on utazott, de öccse Jakab, York hercege, (a későbbi II. Jakab király) a HMS London fedélzetén szelte a habokat.
Sajnos 1665-ben a hajót hatalmas tragédia érte, nem tudni hogy egészen pontosan mi okozta, talán a hordó számra a fedélzeten szakszerűtlenül tárolt olcsó puskapor, de tűz ütött ki a hajón és a sorozatos robbanásokban a legénység 300 tagja meghalt, mindössze 24-en élték túl az esetet.
A HSM London roncsait csak 2005-ben fedezték fel a szakemberek a Temze mélyén és mert a helyszínt történelmileg igen fontosnak ítélték meg, a folyón zajló hajóforgalom útvonalait is módosították a hatóságok, hogy a nagyobb hajók ne károsíthassák tovább a mélyben fekvő roncsokat.
Marchioness (1989)
Nem is olyan régen, egészen pontosan 1989. augusztus 20-án a hajnali órákban egy tragikus hajós baleset történt Londonban a Cannon Street vasúti híd és a Southwark Bridge között.
Két hajó ütközött össze, melyek közül az egyik a Marchioness (azaz a Márkinő) nevű hajó volt, a másik pedig a Bowbelle nevű kotrógép.
A Marchioness-t aznap estére egy születésnapi partira bérelték ki és nagyjából 130 embert szállított, ebből négyen a személyzet tagjai voltak. Mind a két hajó árral szemben, a folyón lefelé tartott, a nagyobb Bowbelle gyorsabban is haladt mint a kisebb Marchioness és az utólagos vizsgálatok szerint valószínűleg a kotróhajó rakományának elhelyezkedése miatt a kapitány korlátozottan láthatott ki a nagy hajóból, ami az ütközés elsődleges oka lehetett. Aznap egyébként pont három nappal voltak telihold után, így éjszaka is jók volt a látási viszonyok.
A nagy hajó az ütés következtében befordította a Marchioness-t, ezután újra ütközött vele majd egy darabon maga előtt tolta, mígnem a kis hajó a nagyobb alá került és mindössze 30 másodperc alatt elsüllyedt, 51 ember halálát okozva.
A Marchioness sétahajót 1923-ban bocsátották vízre, eredetileg nagyjából 26 méter hosszú és 4,5 méter széles volt, élete nagy részében a Temzén használták szabaidős hajókázás céljából, de A II. világháború alatt 1940-ben részt vett a Dunkerque-i evakuálásban is. Az 1970-es évek elejétől Londonban megnőtt az esti vagy éjszakai bulikra és vizi diszkókra használt hajók száma, így a Marchioness is része lett ennek a piacnak.
A Bowbelle kotróhajót 1964-ben bocsátották vízre,méreteit tekintve nagyjából 80 méter hosszú és 14 méter széles volt és 9 fős legénységet szállított, de ezen a tragikus baleseten kívül része volt már kisebb incidenseknek is korábban.
A Marchioness hajó tragédiáját még tragikusabbá teszi, hogy aznap éjjel egy fiú 26. születésnapját ünnepelte a fedélzeten a barátaival, akik szintén huszonévesen egykori diáktársai voltak, mások pedig a divat, az újságírás és a pénzügyek területén dolgoztak.
A hatóságok még aznap délután nekiláttak a Marchioness roncsait kiemelni a folyóból, majd a szükséges vizsgálatok lefolytatása után később Greenwich-ben szedték darabokra. Ma a közeli Southwark Katedrális egyik sarkában egy padlóba helyezett fekete márvány emlékművel emlékeznek a tragédia áldozataira.
SS Prince Alice (1878)
Az SS Princess Alice (a hajó nevében az SS az jelenti, hogy steam ship, azaz hogy gőzhajó), egy brit utasszállító lapátos gőzhajó volt, amely 1878. szeptember 3-án süllyedt el, miután kormányosa épp egy tapasztalatlan tengerész volt és letérve kijelölt útvonaláról, ütközött az SS Bywell Castle nevű hajóval a Temzén, Woolwich városrész közelében és 4 percen belül elsüllyedt.
Az SS Prince Alice 1865-ben Skóciában épült, majd később Londonba került a Temzére utasszállító hajóként és elsősorban London Bridge-től a folyón lefelé Sheerness-be szállította a hajózni vágyókat. Az SS Bywell Castle 1869-ben épült Newcastle-ben, hossza nagyjából 77 méter, szélessége pedig 10 méter volt.
A balesetben 600-700 ember halt meg, mely a mai napig a legnagyobb veszteség a brit hajózás történetében. A pontos számot azért ne lehet tudni, mert sajnos indulás előtt utaslista nem készült. A szerencsétlenséget még tetézte az is, hogy a baleset pont ott történt, ahol éppen London 75 millió birodalmi gallonnyi (340 000 m3) nyers szennyvizet engedtek ki a folyóba.
Wilfred (2024)
Napjainkban is történnek hajószerencsétlenségek a londoni Temzén, itt van mindjárt a Wilfred nevű hajó esete is, mely 2024. január 4-én süllyedt el a Henk nevű hatalmas vihar után.
A Wilfred eredetileg egy ikercsavaros motoros rakományszállító hajó volt, melyet 1926-ban bocsátottak vízre majd 1949-ig elsősorban homokot szállított a Temzén. Miután kivonták a kereskedelmi hajózásból, El Barco Latino néven a londoni Victoria Embankmenten lett állandó kikötője és spanyol bárkét működött.
Elsüllyedése után még ugyanabban a hónapban a mentőcsapatok megkezdték fáradságos munkálataikat, hogy a roncsokat kiemeljék a mederből, de ez nem volt egyszerű feladat, ugyanis úgy tűnt, hogy a hajó a kikötő hátsó negyede alá szorult. Amikor sikerült kiszabadítani, akkor már látszott, hogy sajnos nem élte túl a vihart így egy fém újrahasznosító telepre vontatták, ahol darabjaira szedték.
Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota
idegenvezeteslondon@gmail.com
Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az "Idegenvezetés London" blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf
