Az angol Térdszalagrend, avagy egy harisnyakötő karrierje
A történelem rendkívül változatos dolog, főleg a brit történelem, amely számos alkalommal hozott váratlan, meghökkentő vagy egyenesen megmosolyogtató fordulatokat. Ezen történések sorából is kiemelkedik a brit Térdszalagrend zavarbaejtő eredete, annak ellenére, hogy a szigetország jelenlegi egyik legnagyobb lovagi elismeréséről beszélünk.
A középkori Anglia és Franciaország közt 116 éven keresztül (1337-1453) dúlt a háború a két ország trónjáért és az elfoglalt területekért, mely azután a 100 éves háború néven vonult be a történelembe. A háború négy szakaszában hol az angolok, hol a franciák kerekedtek felül, így történt, hogy III. Erdward király egy alkalommal éppen Calais városának elfoglalása alkalmából nagyszabású bált rendezett. A bálon megjelent a tündöklő szépségű Joan of Salisbury grófnő is, akinek a tánc közepette leoldódott és földre esett a harisnyakötője (eredeti nevén ’garter’), ami világoskék színével akkoriban igencsak intim ruhadarabnak számított.
Az udvari cselszövők azonnal tárgyalni kezdték az eseményt. III. Edward király azonban védelmébe vette a hölgyet. A saját kezűleg felemelt harisnyakötőt egy, a harcokban hősiesen résztvevő férfiú nyakába akasztotta a következő francia szavak kíséretében: Honi soit qui mal y pense (Rossz az, aki rosszat gondol.), ami pont kapóra is jött, hiszen III. Edward már régen tervezte, hogy Arthur király Kerekasztalához hasonló lovagi társaságot hoz létre. Így kezdődött hát a Térdszalagrend története, mely később értékes plakettel is kiegészült és máig ez Anglia legmagasabb rendű kitüntetése.
Eredetileg a rend csak tizenkét tagot számlált, azok a tisztek alkották akik részt vettek a franciaországi hadjáratokban. A rend ura az uralkodó, a rend lovagtársa pedig a mindenkori trónörökös, azaz a walesi herceg, és maga a francia jelmondat és a szalag színe is a brit uralkodó francia trónigényére ural. Lefordítva tehát a ’halandók’ nyelvére, nem a harisnyakötőt elveszítő kisasszonynak kell szégyelnie magát, hanem azoknak, akik helytelenítik a brit uralkodó francia trónigényét.
Az 1800-as években a létszámot huszonöt főre növelték, mert bizonyára többen is szerettek volna az elit társasághoz tartozni, mely tagsággal jelentős pénzösszeg is jár. Ők első sorban az angol, vagy más államok uralkodó dinasztiáinak tagjai közül kerültek ki.
A Térdszalagrend visszautasításának legismertebb története Winston Churchill nevéhez fűződik, a „legnagyobb britet” ugyanis a király ki akarta tüntetni 1945-ben, mert miniszterelnökként jelentős érdemeket szerzett a II. világháborúban melyek végül győzelemhez is vezették az országot. Igen, ám de Churchill pont akkor szenvedett választási verességet és indoklásában a következő szavakkal mondott le a kitüntetésről: „Nem fogadhatom el a Térdszalagrendet a királytól, ha a nép közben útilaput kötött a talpamra”.
A Térdszalagrend érdekessége, hogy 1416-ban Zsigmond magyar király különös kegyként kapta azt meg, amikor a konstanzi zsinat időszakában (1416 májustól augusztusig) 1000 fős kíséretével V. Henrik vendégszeretetét élvezte. Zsigmond - köszönet képen - a rendnek adományozta pallosát, amelyet ma York város díszkardjaként őrinek!
A két király Canterburyben írta alá a történelem egyetlen angol-magyar katonai szövetségét. Zsigmond szállása több héten át a Kent grófságban található Leeds Castle-ban volt, amely nem tévesztendő össze a közép-angliai Leeds város erődítményével.
Windsorban egyébként mind a mai napig megtartják a Térdszalagrend lovagjainak (Knights Of The Garter) felvonulását, melyet az egyik legszínesebb és legfesztelenebb királyi ünnepségként tartanak számon.
Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet (idegenvezeteslondon@gmail.com), beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz, ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota
cover: Jebulon, Public domain, via Wikimedia Commons
