A londoni Tower meséi: a titokzatos kéz a falban

A londoni Tower nem csak történelmi szempontból igen fontos, de rengeteg ködös történet és legenda is fűződik hozzá. Ezek közül az egyik igazán furcsa, talán az erődítmény falában található befalazott kéz története.

Ha valaki kevésbé szemfülesen járkál az ódon falak között, bizony sok ilyen és ehhez hasonló furcsa emlék mellett haladhat el észrevétlen, így javasolt minden kis kiszögelést, sarkot, alaposan megvizsgálni odabent.

A londoni Tower története az 1066-os évre tekint vissza, amikor Hódító Vilmos utasítására az építéséhez kezdtek. Azóta elég sok víz lefolyt a mellette hömpölygő Temzén, és amióta az 1800-as években megnyitotta kapuit a látogatók előtt, mondhatjuk, hogy London egyik legjelentősebb turisztikai attrakciójává vált, évente átlagosan 3 millió látogatóval.

A Tower of London bejárata a Byward toronnyal / ©Idegenvezetés London

Maga a kéz egyébként nincs egyáltalán eldugva, sőt mi több minden egyes látogató elhalad mellette, ugyanis pontosan a bejáratnál, a North Byward torony falában van, kicsit a szemmagasság alatt, egy homályos plexi lap mögött.

A Byward torony építése III. Henrik király (uralkodott: 1216-1272) nevéhez fűződik, aki néhány toronnyal bővítette akkoriban a már meglévő főépületet. Ezt - a ma bejáratnál lévő tonyot - akkoriban az őrség használta főhadiszállásként, innen is a neve: Yeoman Warder -> Warder -> Ward -> ByWard

A Yeoman Warder-ekről (azaz tükörfordításban a Nemesember Őreiről) akik látványos egyenruhájukban a Towerben mai is a szolgálatot teljesítő személyzet, ide kattintva tudhattok meg többet.

Byward torony, Tower of London / by Christine Matthews, CC BY-SA 2.0 https://creativecommons.org/licenses/by-sa/2.0, via Wikimedia Commons

Na de akkor vissza a falban lévő csontvázszerű kézhez, melynek elhelyezkedését a torony oldalában a fenti képen egy piros nyíllal jelöltem, egy üvegezett téglablokk mögött, nagyjából kézmagasságban.

Sajnos a kéz pontos története homályba vész, azonban néhány városi legenda makacsul tartja magát.

©Idegenvezetés London

Ezen legendák közül az egyik úgy hangzik, hogy régen jelszó kellett az erődbe való belépéshez, a jelszó megadásakor pedig bele kellett a látogatónak helyeznie a kezét a falba vájt mélyedésbe, hogy lássák a látogató jó szándékkal érkezik és magabiztosan ismeri a jelszót is. Ugyanis ha az illető rosszul válaszolt, nyilvánvalóvá vált hogy kétes szándékokkal közelít, így ott helyben levágták a kezét.

A másik hasonlóan megbízható legenda, hogy a kéz valószínűleg valamikor a viktoriánus időkben kerülhetett oda, és olyasvalaki helyezhette ott el, aki nem szerette volna, ha kilétére fény derül. Sokan így egy őrre gyanakszanak, aki talán a Tower területén található, csak az őrök által látogatható The Keys nevű pubban egy kicsit felöntött a garatra majd jó ötletnek találta hogy suttyomban egy csontvázkezet a bejáratnál elhelyez.

A harmadik verzió szerint csak a hangulat fokozása miatt került a kéz a bejárathoz, mintegy meglepetésként az arra járó turisták számára, bár őszintén szólva 100 emberből 95 úgy megy el mellette, hogy észre sem veszi.

A történetnek tehát nincs valódi megoldása, de ki tudja, ha odabent megkérdeztek egy Beefeatert, meglehet hogy lesz rá valami saját legendája.

©Idegenvezetés London

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota
idegenvezeteslondon@gmail.com

Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az "Idegenvezetés London" blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf

Facebook: Idegenvezetes London
Instagram: @idegenvezeteslondon
X (korábban Twitter): @Idegenvezetes_L