Viktoriánus nyomornegyedek Londonban

Viktoriánus nyomornegyedek Londonban

Ha a 19. században járnánk London utcáit, a város egy teljesen más arcát mutatná és nem csak azért mert az elmúlt időszakban egyes épületek helyére újak nőttek vagy egyes utcák teljesen el is tüntek, helyükön pedig már máshogyan kanyarog a járda.

Ma London turistáktól hemzsegő központi részeit bejárva nagyon nehéz elképzeni, hogy nem is olyan rég még Európa legszörnyűbb nyomornegyedeiben tengették életüket a szegényebb körülmények közé született londoniak, pedig nagyon is így volt.

Az élet komor valósága a mindennapi fennmaradásról szóló küzdelem volt megannyi személyes tragédiával, melynek csak egy aprócska ám annál híresebb szelete pl. a Hasfelmetsző Jack által ekövetett gyilkosságsorozat, avagy a Charles Dickens által bemutatott Twist Olivér történet, mely valójában egy tökéletes korrajz a viktoriánus nyomornegyedekről.

A szegénynegyedekben mindenki bérelte a fedelet a feje fölé, mely fedél legtöbbször egy mocskos, tetves tömegszállás (Doss House) idegenek által ezerszer használt egyetlen matraca volt. Csupán ennyit tudtak megendedni maguknak az itt élők a napi bérükből, a kitörésnek pedig a leghalványabb lehetősége sem derengett. Olcsó volt az emberélet, épp ezért alacsonyak voltak a bérek is, ezrek álltak sorba ugyanazért a testet-lelket nyomorító nehéz fizikai munkáért a Temze menti kikötőkben.

na, Public domain, via Wikimedia Commons

A nőknek még ennyi sem jutott, ugyanis nőkre szabott munkahelyek akkoriban nemigen léteztek, ők abból kaparták össze a minimumot amiből tudták. Gyufásdobozokat töltöttek, művirág csokrokat kötöttek, takarítást, mosást vállaltak, de sokan nyomorúságukban a saját testüket bocsátották áruba és mindemellett megpróbálták ellátni a gyerekeket is, ugyanis a tömegszállásokon családok a legritkábban élhettek együtt, az épületek vagy csak férfiaknak vagy csak nőknek voltak fenntartva.

Az említett tömegszállásokon a fekhely akkor volt a legolcsóbb ha csak néhány órára bérelte az ember, ahogyan azt a legtöbben tették is. Volt azonban egy még ennél is olcsóbb megoldás, mégpedig az úgynevezett "Two-Penny Hangover".

Manapság a "hangover" szó az angolban másnaposságot jelent, akkoriban azonban a tömegével megjelenő hajléktalanok körében elérhető egyik legolcsóbb szállásformának volt a neve. A legszerencsétlenebbek választhattak, hogy 1 penny áron egy ülőhelyet béreltek ahol csak ülve tudtak egy kicsit pihenni, avagy fizettek 2 pennyt és akkor egy kifeszített kötélen keresztül dőlve (mint egy kimosott ruha) tudtak lógni (= hang over), avagy 4-5 penny-ért már le is feküdhettek.

Ezek a pihenő helyiségek legtöbbször fűtetlenek voltak és mosdásra, tisztálkodásra is csak nagyon korlátozottan volt lehetőség. A pihenés a tömegben nem volt zavartalan és főleg nem volt kényelmes, viszont hajnali 5-6 órakor mindenkinek ébresztő volt és az átmeneti szállást ideje volt elhagyni.

William Hogarth - Gin Lane / Public domain, via Wikimedia Commons

Nem csoda, hogy ahol ilyen mérhetetlen a nyomor, ott magas a bűnözés és természetesen az alkoholisták száma is. Az élet kilátástalanságát csak így lehetett elviselni, Londonban pedig a legnépszerűbb két ital a sör és a gin volt a korban.

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota
idegenvezeteslondon@gmail.com

Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az  "Idegenvezetés London" blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf

cover: cogdogblog, CC BY 2.0 https://creativecommons.org/licenses/by/2.0, via Wikimedia Commons

Read more