Város a városban: a City of London

A City of London földrajzilag egy kis kiterjedésű terület London központjában, mely gyakorlatilag a londoni óvárosnak is tekinthető, de manapság mégis inkább óriási pénzügyi befolyásáról ismert.

Határait a rómaiak által épített városfal jelöli ki, ugyanis bármilyen furcsa, London (korai nevén Londinium) alapítói a rómaiak voltak, mégpedig a Római Birodalom fénykorában, amikor a sziget déli része a kontinensről érkező hódítók kezébe került. Maga a városfal építése valamikor i.sz. 190 és 225 között történhetett, melyhez az építőanyagot is messzebbről kellett szállítani, hiszen London környékén nem sok kő állt a rendelkezésre.

Kapuk a londoni városfalon / Bartholomeus Thoth, CC0, via Wikimedia Commons

A nagyjából 4.5 méter magas londoni városfal egyébként az egyik legnagyobb építési projekt volt a korabeli Nagy-Britanniában, és hozzávetőleg 85 000 tonna kenti mészkőre volt szükség a befejezéséhez. A mai megjelenésében a fal ennél magasabb ugyan, de ennek oka, hogy a középkorban - egészen pontosan a 12. és a 17. század között - újabb 6 méterrel magasították azt, a biztonság érdekében.

Eredeti méretében a rómaiak által alapított favázas városka, Londinium nagyjából fél mi²-nyi területen feküdt, azaz kb. 1,3 km²-en, ami a mai Hyde Park területével egyezik meg, de az évszázadok során területe bővült és jelenleg a City 1.12 mi², ami kb. 3.1 km²-nyi terület. Mindezek ellenére nagyon sokan még mindig úgy emlegetik, mint "Square mile", azaz a "Négyzetmérföld".

A londoni City világviszonylatban az egyik legbefolyásosabb üzleti és pénzügyi központtá nőtte ki magát és a new york-i Wall Street-tel szokták egy lapon emlegetni. A City állandó lakossága nagyjából 10 000 fő, de naponta több mint 350 000 ember áramlik ide, akik többségében a pénzügyi szektorban dolgoznak.

Paul Hudson, CC BY 2.0 <https://creativecommons.org/licenses/by/2.0>, via Wikimedia Commons

Magának a City of London városrésznek a közigazgatását egy nagy-Londontól független testület látja el, nevesül a 900 éves történetre visszatekintő Corporation of London nevű tanács, melynek élén a City polgármestere, azaz a Lord Mayor áll akit évente szavazás útján választanak. A közigazgatás központi épülete az 1440-es évekből származó Guildhall nevű épületegyüttes, a tulajdonképpeni középkori városháza.

Ma már a római városfal csak részleteiben látható így a felületes szemlélőnek talán nem feltétlen egyértelmű, hogy adott pillanatban a City felségterületén belül vagy kívü tartózkodik. Ehhez azonban tudok néhány támpontot adni:

  1. A City of London-ba bevezető utak mentén egy-egy méretes sárkány szoborral találkozhatunk, ők védelmezik a City-t a betolakodóktól. Összesen 13 van belőlük, mind öntöttvasból készültek, ezüstre festett testtel, a náluk lévő pajzson, a szárnyukon és a kinyújtott nyelvükön piros árnyalattal. A náluk lévő pajzson a City of London címere látható.
traveljunction, CC BY-SA 2.0 <https://creativecommons.org/licenses/by-sa/2.0>, via Wikimedia Commons

2. A City területén belül az utcatáblákon mindegyiken látható a City of London címere, míg a nagy-londoni utcákon nincs semmi ilyesmi. A címeren az angol zászlón is megtalálható Szent György kereszt látható, valamint a jobb felső sarokban Szent Pál keresztje, mely csakis felfelé mutathat.

3. A City területén szolgáló rendőrök és tűzoltók a City fennhatósága alá tartoznak, gyakorlatilag semmi közük a nagy-Londonban szolgáló társaikhoz. A City rendőrsége a City of London Police akiknek 3 rendőrőrsük van a területen, míg a város többi részén a Metropolitan Police vigyázza a rendet.

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota
idegenvezeteslondon@gmail.com

Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az  "Idegenvezetés London" blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf