Azt ugye mindannyian tudjuk, hogy az Egyesült Királyság négy jól elhatárolható részből áll, melyek Wales, Anglia, Skócia és Észak-Írország. Na de ha Észak-Írország ide tartozik, akkor miért nem az egész ír sziget, vagy fordítva: Észak-Írország miért nem Írország része?

alt

Hogy a jelenlegi helyzetet megérthessük, szükséges egy kis időutazást tenni vissza a múltba és áttekinteni hogyan változtak a viszonyok a világnak ezen a részén az elmúlt néhány évszázadban.

Az ír sziget történelmének kezdete a Római Birodalom idejébe nyúlik vissza, amikor egy Szent Patrik nevű skót származású püspök 432-ben keresztény hitre térítette a sziget lakosságát. Az 5. és a 12. század közötti időben viszont öt királyság is alakult, melyek egymással, majd a vikingekkel is állandó háborúkat vívtak. A 11. századra végre sikerült a vikingeket elűzni, így néhány évtizedre béke honolt a szigeten.

alt

1171-ben azonban jöttek az angolok és II. Henry angol király meghódította egész Írországot, amivel kezdetét vette a hosszú angol uralom kora. Ez az íreknek nem volt túl jó hír, mivel ebben az időben az angol és ír főnemesek együttesen zsákmányolták ki az ír parasztokat.

A birodalom uralkodója VIII. Henry király azonban 1534-ben szakított rómával és a pápai hatalommal, megalapította az anglikán egyházat, melynek fejévé saját magát tette meg. Erről bővebben ezen a linken olvashattok: Anglikán vallás - azt tudjuk, hogy a britek nagy része szintén keresztény de mégis miben mások?

A vallásváltás természetesen megkövetelte hogy az alatvalók is mind kövessék a változásokat melynek sokan ellenálltak. Az ír katolikusok akik továbbra is a pápát tartották szellemi vezetőjüknek megszenvedték a változásokat, földjeiket elveszítették, mely hamarosan lázadáshoz vezetett. A lázongások 1597 és 1603 közt folyamatosan zajlódtak, és hosszú időre jelentősen elmérgesítették az angol-ír viszonyt.

Közben Angliában 1603-ban a Stuart dinasztia trónra lépésével, Skócia és Anglia közöt perszonálunió jött létre. Bár a király személye közös volt (Angliában I. James néven ismerték, míg Skóciában VI. James néven), Skócia jelentős autonómiát élvezett, hiszen teljesen különálló parlamenttel rendelkezett.

alt
I. James

Az angol forradalom komoly fordulatot vett, amikor 1644-ben a lázadások áldozatává vált I. James király akkor már trónon lévő fia, I. Charles. Oliver Cromwell lett a friss köztársaság ura, megtéve magát Lord Protectornak, minden állampolgár urának. Terve az volt hogy minden Angliától függő területet megfoszt autonómiájától, azaz Skóciát és Írországot is. Erre persze nem lehetett más a válasz mint még hevesebb felkelések minden területen.

Cromwell először a könnyebb ellenfél Írország ellen indította el az angol hadsereget 1649 nyarán. Az írek összefogtak, de a mindössze másfél milliós ír lakosság nem volt képes megfelelő erőt felmutatni a túlerő ellen, így Cromwell 1650 tavaszára könnyedén legyőzte csapataikat. A brit győzelem után minden képzeletet felülmúló kizsákmányolás és elnyomás kezdődött, az aprócska ír sziget területeinek kétharmadát elfoglalták az angol nemesek, kisajátítva szinte minden földet, azaz Írország gyarmati sorba került.

alt
Oliver Cromwell

A súlyos angol elnyomás elleni legnagyobb felkelés 1690-ben történt, ekkorra azonban Angliában már meghalt Cromwell és a rövid életű köztársaság után a monarchiát is visszaállították, a kivégzett I. Charles fiát, II. Charles néven majd hamarosan öccsét II. James néven megkoronázták. A vallási intolerancia (tehát a katolikusok pártolása) és a franciabarát külpolitika csak tovább tüzelte a nép haragját, így a forradalom megállíthatatlannak tűnt.

A parlament által alkalmatlannak ítélt II. James-et eltávolították a trónról és helyébe a lánya, Mária férjét hívták meg, aki Orániai Vilmos volt, Hollandia hercege és kormányzója. Orániai Vilmos partra is szállt, csúnyán elverte II. James seregit aki ezután Franciaországba menekült, XIV. Lajos - Napkirály - udvarába. Terveit azonban nem adta fel, sőt a francia király is támogatta, tehát kevesebb mint 10 éven belül visszatért, Írországban szállt partra ahol a katolikus írek gyorsan mellé álltak. Az 1690-es csata alkalmával Orániai Vilmos hadai szinte megsemmisítették II. James hadait ami gyakorlatilag egy megsemmisítő csapás volt az írekre.

alt
XIV. Lajos Napkirály

Ezután az írek gyakorlatilag minden politikai jogukat elveszítették, nem viselhettek közhivatalt és nem lehetett földtulajdonuk sem, de még lovat sem tarthattak. Az őslakosság több mint egy évszázadon át még saját kelta nyelvét sem használhatta, és nem játszhatta hagyományos zenéjét. Az elkobzott ír földeket olcsón kiárusították angol protestáns vállalkozóknak, az ír textilipart adó- és tarifatörvényekkel gúzsba kötötték és elsorvasztották, így Írország mély és kilátástalan kiszolgáltatott gyarmati sorba sülyedt.

Némi változást és ezzel új korszakot hozott az 1801-es esztendő, amikor törvény született Nagy-Britannia és Írország egyesüléséről. Ezzel Írország gyarmati státusza megszűnt, és az időközben 8 millióssá növekedett Írország része lett az új államkomplexumnak, melynek neve ettől kezdve Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királysága lett. Az unió azt jelentette, hogy Írország képviselőket küldhetett a londoni parlamentbe, vagyis némileg beleszólhatott a saját területén folyó ügyek intézésébe is.

alt

Az engedmények ellenére 1848-ban elkezdődtek a függetlenségi törekvések, megkezdődött a diplomáciai harc az elszakadásért. 1879-ben megalakult az Ír Földliga mozgalom, mely bojkottálta az angol földesurak utasításait, így végül 1881-ben megszületett a második földtörvény mely megtiltotta az ír bérlők törvénytelen elűzését.

Azonban a korszak nagy válsága volt az 1845 és 1848 közt lezajlott burgonyavész, mely addig sohasem látott éhínséget hozott Írországban. A katasztrófa súlyosságát az okozta, hogy a szigeten szinte csak egyetlen gazdadasági haszonnövényt termesztettek, a burgonyát. Amikor megjelent Írországba a burgonyabogár és a krumpli a földeken ment tönkre, egyszerűen nem maradt semmilyen táplálék a sziget lakossága számára. Becslések szerint 1845 utáni években 1 millió ír halt éhen és másik 2 millió vándorolt ki Amerikába a jobb élet reményében. A századfordulóra az ország lakossága 8 millióról 4 millióra csökkent.

alt
Ír menekültek Bostonban, 1882

Az írek azonban nem mondtak le függetlenségükről, így az 1900-as esztendő után megkezdődött a végső harc és összefogás a függetlenségért. Sztrájkokat szerveztek, majd 1914–ben az angol parlament elfogadta végre az autonómia törvényt bár végre már nem hajtotta. Újabb háború kezdődött az angolok ellen, mely 2,5 éven át tartott és az angolok fegyverszüneti javaslatával ért véget.

A javaslat szerint Írország független domínium lehet de cserébe lemond a sziget északi részéről, melyet Angliához csatolnak, így a szigetnek csak 84%-a lehetne szabad Ír állam, a többi 16% maradna Angliáé. Hosszas megbeszélés után a szerződést 1921-ben aláírták, ezzel Írország 750 év után újra független lett. A teljes függetlenség kicsit később, 1949–ben valósult meg, amikor is létrejött a független Ír Köztársaság.