Tudtad hová akasztják a londoni rendőrök az esőkabátjukat a Leicester Square környékén?

A Leicester Square London egyik legforgalmasabb tere, nem is csoda hiszen végtelen számú színház, étterem és egyéb szórakozási lehetőséget találhatunk a környéken. Ez azonban régebbi időkben sem volt másként, olyannyira az 1930-as években a közeli kereszteződésben a forgalomnak folyamatos rendőri irányításra volt szüksége.
A derék rendőrök a változékony időjárásra való tekintettel egy kincstári esőkabáttal is fel voltak szerelve, azonban napsütéses időben gondot okozott mihez is kezdjenek a felesleges öltözékkel.

alt

Történt, hogy a kereszteződésben álló egyik ház (melyben ma a White Space nevű rendezvényház található) renoválásra került, így a falából egy ideig egy esőkabát akasztására igen jól használható szög állt ki. A rend őrei szívesen akasztották hát ide aktuálisan nem használt kabátjukat, azonban a munka végeztével a remek szög sajnalatos módon eltűnt a falból. Viszont a rendőrök sem voltak restek, megkérték a felújításon dolgozó céget, hogy valamiféle akasztót legyenek szívesek a falra visszaerősíteni, így az esőkabátok továbbra is boldogan lóghatnának.

alt

Így is történt, azóta ez az akasztó a falon megtalálható, még ha nagyon sokan úgy mennek is el mellette hogy észre sem veszik azt.

Nem így a londoni taxisofőrők, nekik ugyanis a nagyon komoly elméleti tudásuk részét képezi, hogyha a kedves utas csak annyit mond ’vigyen kérem a Policeman’s Hook-hoz (azaz a rendőr akasztójához)’ biztosan tudni fogják, hogy a kedves utas a Leicester Square-hez közeli kis kabát akasztóhoz igyekszik.

Benedek Ágota

Magyar idegenvezető Londonban. Ha velem sétálsz megmutatom London azon arcát amely az útikönyvekben nem szerepel, de izgalmasabb mint a ’hivatalos’ útvonal. :) www.facebook.com/idegenvezeteslondon

London

Subscribe to Idegenvezetés Londonban

Get the latest posts delivered right to your inbox.

or subscribe via RSS with Feedly!