Thomas Becket mártíromsága és a magyar kapcsolat

Thomas Becket mártíromsága és a magyar kapcsolat

A Thomas Becket név (avagy magyarul Becket Tamás) valószínűleg sokunknak ismerősen cseng, még akkor is, ha esetleg a történelmi háttér nem is teljesen világos. Tamás (a későbbi Szent Tamás) az egykori angol érsek azonban erős szállal kötődik Magyarországhoz is, egészen pontosan Esztergomhoz.

Időutazásunkat 1120 körül kell kezdenünk, amikor Tamás normann származású kereskedők, Gilbert és Matilda gyermekeként megszületett. Bár a család nem számított igazán jómódúnak, szülei mindent megtettek, hogy Tamást rendesen iskoláztassák, így először Mertonban, majd Londonban tanult.

Később Párizsba is eljutott, de mert édesapja néhány rossz üzleti döntése Tamást is munkára kényszerítette, onnan visszatért és mint iskolázott ember bekerült Theobald of Bec (†1161), Canterbury akkori érsekének udvarába. Az érsek hamar felismerte Tamás diplomáciai és politikai érzékét így további, kánonjogi (egyházjogi) tanulmányainak útját szívesen egyengette.

Theobald később segítette Tamást hogy 1154-ben elnyerje a canterburyi főesperes, valamint Beverley prépostja címet, sőt 1155-ben az érsek őt ajánlotta II. Henrik király (1154–1189) figyelmébe a Robert of Ghent (†1154) halálával megüresedett királyi kancellári hivatalra, amelyet el is nyert.

A király szolgálatában Tamás az uralkodó feltétlen híve lett, a háttérből segítette őt a diplomácia és a hadügy területén, részt vett a Tower felújításában valamint nem csak csapatokat szervezett de azokat csatába is vezette a királyi zászló alatt. Fényűző és harácsoló életmódjával valamint a királyi politika feltétlen támogatásával azonban sok régi barátját magára haragította - többek között régi mentorát Theobaldot is.

II. Henrik király / by David Cole, CC0 via Wikimedia Commons

Theobald Canterbury érsek azonban 1161-ben meghalt és II. Henrik király Tamást nevezte ki utódául. Furcsa mód azonban Tamás ezután aszketikus módon kezdett élni, szigorúan böjtölt, alamizsnát osztott, valamint az egyházi jogok legfőbb patrónusává vált. Kissé ellentmondásos azonban hogy a Canterbury udvartartás Tamás aszkézisa ellenére is vetekedett a legnagyobb földesurak fényűző életmódjával.

Azonban 1164-ben komolyan megromlott Tamás és II. Henrik uralkodó kapcsolata, miután a király megfogalmazta a Clarendoni Konstitúciók-at, azaz elődeihez hasonlóan újra megpróbálta az egyházi és a világi bíróságok hatáskörének elkülönítését. Az egyház - élén Tamással - azonban jogainak radikális korlátozását látta a rendelkezésben, ezért minden lehetséges eszközzel próbálta megakadályozni a szabályozást.

Ugyanebben évben azután a király a Northamptoni Gyűlésen Becketet földesúrként kívánta elszámoltatni, Tamás sikkasztással vádolták, amelynek alapját a kancellári tevékenysége szolgáltatta. A vádakat Becket nem tudta teljes mértékben cáfolni, így őt elítélték, azonban álruhát öltött és VII. Lajos francia király (ur. 1137-1180) udvarába menekült.

Tamás távozásával azonban a római pápa is nehéz helyzetbe került, mert egyrészt támogatnia kellett a canterburyi érseket a király egyházpolitikájával szemben, ám II. Henriket sem haragíthatta magára, hiszen számított az angol király támogatására. A következő hat év üzengetésekkel és kölcsönös fenyegetőzésekkel telt, mígnem 1170-ben sikerült egy találkozót szervezni II. Henrik és Becket Tamás számára, ám a kezdeti sikerek ellenére a háborúskodás kettejük között tovább folytatódott.

II. Henrik király legidősebb fiát a szintén Henrik herceget még életében, 1170-ben királlyá koronáztatta, bár valódi hatalmat nem adott neki. A koronázási ceremónián azonban Tamás a Canterbury érsek nem volt jelen, ami természetesen komoly sértés, sőt mi több a koronázási ceremónia semmibevételét jelentette Tamás számára, aki a rá ruházott hatalomnál fogva érvénytelentette a koronázást.

Állítólag ekkor csúszott ki II. Henrik száján az elhíresült kérdés: „Ki szabadít már meg ettől az izgága paptól?”

A királyi udvartartás négy lovagja – Reginald FitzUrse, Hugh de Morville, William de Tracy és Richard le Breton – utasításnak vették a király óhaját és december 29-én Canterbury-be lovagoltak.

Első ízben az érseki lakosztályban felszólították Becketet a korábbi ígéretei betartására, valamint arra, hogy a király színe előtt személyesen megjelenve adjon számot minderről. Tamásnak természetesen nem állt szándékában a nyilvánvaló börtönbüntetést jelentő látogatás, ezért a lovagok által tolmácsolt királyi parancsot határozottan elhárította így a lovagok eltávoztak a palotából.

Tamás érsek ezután a székesegyházba ment, ahol a merénylők, ezúttal alaposan felfegyverkezve, újra megjelentek. A katedrálisba behatolók előbb újra felszólították az érseket, majd erőszakkal megpróbálták kivezetni a székesegyház elé. Tamás ellenállt, s a magára maradt főpapot a lovagok valósággal lekaszabolták.

public domain via Wikimedia Commons

Az érsek halála azonnali és általános közfelháborodást keltett a Brit-szigeteken és a világ más tájain is, azonban sem II. Henrik, sem pedig a merényletben résztvevő főurak nem részesültek súlyos büntetésben.

Az uralkodó nagyon bánta a gyilkosságot, főleg mert erre utasítást sohasem adott, a lovagjai talán csak félreérthették őt, így két esztendővel később személyesen borult az uralkodó a canterburyi katedrálisban nyugvó szent sírja elé, az oda vezető zarándoklat utolsó szakaszát pedig szőrcsuhát öltve, gyalogszerrel, mezítláb tette meg.

Becket Tamásnak hősies ellenállásával és halálával sikerült kivívnia III. Sándor pápa tiszteletét, aki már 1173. február 21-én, tehát halálát követően körülbelül 26 hónappal, szentté avatta őt.

A történet magyarországi vonatkozása, hogy Esztergom és Canterbury a 12. század óta kulturális és vallástörténeti kapcsolatban áll. Mindkét település érseki központ, főpapjaik, Becket Tamás és Bánfy Lukács esztergomi érsek párizsi tanulmányaik alatt kötöttek barátságot.

Feltehetően 1220-ban került Esztergomba Becket Szent Tamás ereklyéje, ugyanis a szentet ekkor a canterburyi székesegyházban nemzetközi ünnepség keretében helyezték át eredeti sírjából egy díszes sírhelyre. Ezen a szertartáson jelen lehetett az akkori esztergomi érsek, Merániai János (1205–1223), akinek lehetősége volt – a kor szokása szerint – magával hoznia a szent egy ereklyéjét.

Az ereklye egy darabját 1856-ban beépítették az esztergomi bazilika főoltárába, másik két darabját a Főszékesegyházi Kincstárban, illetve a Szent Tamás-hegy lábánál fekvő Szent István-kápolnában őrzik.

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet (idegenvezeteslondon@gmail.com), beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz, ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota

cover: Canterbury katedrális / by Zoltan Tasi on Unsplash