Szifilisz - a viktoriánus London alattomos betegsége
A szifilisz, vagy ahogyan másik nevén mint vérbaj emlegették, egy elsősorban nemi úton terjedő avagy a magzati életben elszenvedett fertőzés, melyet a Treponema pallidum nevű baktériummal történő fertőzés okoz.
Mivel ez a kórokozó a szabad levegőn nem életképes, terjedése szoros testi kontaktust igényel. A betegség nem terjed szifiliszes ember által használt tárgyakkal - vécéülőkével, ajtókilinccsel, uszodával, közös használatú ruhával, törülközővel vagy evőeszközzel, csakis - elsősorban - nemi érintkezés által.
A világon jelenleg is mintegy 12 millió ember szenved vérbajban, de a történelem során csak magában Európában is magasabb lehetett a fertőzöttek száma, még egy alacsonyabb népességszám esetén is.
A betegségnek három úgynevezett fázisa van, kezdődik a nemi szerv és végbél körüli fekélyekkel, megduzzadt nyirokcsomókkal, de ez az állapot általában 4-8 hét alatt meg is szűnik. Igen megszűnik, de csak azért, hogy néhány hét múlva újra visszatérjen, ezúttal apró kiütések formájában, melyek ilyenkor már testszerte, sőt a tenyéren és a talpon is észrevehetőek. Ez a stádium némi fejfájással, étvágytalansággal, csontfájdalommal akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat, mire megérkezik a harmadik szakasz is, azaz a központi idegrendszeri, gerincvelői károsodás melynek következtében a beteg szellemileg leépül, mozgászavarai valamint érzékelési nehézségei támadhatnak. Idővel a betegség egyéb szövődményei olyan komolyakká is válhatnak, hogy a beteg belehalhat a fertőzésbe.
Jelen korban a fertőzés elsődleges gyógymódja a betegség első vagy második fázisában felvett penicillin kúra, a harmadik szakaszban a belső szervek károsodásának mértékétől függ a betegség gyógyíthatósága.
Láthatjuk tehát hogy igen alattomos betegséggel állunk szemben, arról nem is beszélve, hogy a penicillint majd csak 1928-ban fedezte fel a skót származású Alexander Fleming, a viktoriánus időszak pedig 1837-től 1901-ig tartott.
Maga a viktoriánus időszak, azaz Viktória királynő utalkodása egy igen ellentmondásos időszak volt, míg a brit birodalom fénykorát élte és a gyarmatosítások által a világ népességének 1/4-ét bekebelezte és számolatlanul dőltek a különböző javak a kincstárba, addig létre jött Európa egyik legnagyobb és legnyomorúságosabb szegénynegyede is a londoni East End-en, az a város keleti felén.
A királynő és családja által igen magasra tett, már már bigott erkölcsi mérce természetesen az emberek nagy részének elérhetetlen volt és a legtöbben nem is igen vágytak rá, esetleg csak külsőségekben.
A félhomályos, girbe-gurba mocskos utcácskákon virágzott a prostitúció, ugyanis komoly kereslet volt rá akár a tehetősebb urak köréből is, míg a szegénynegyedekben tengődő lányoknak, asszonyoknak nagyon sokszor ez jelentette a túlélés egyetlen módját. Az hogy akkoriban egy nő a testét árulta, nem választás kérdése volt, inkább a túlélési ösztön hajtotta őket, ezért is lehetséges, hogy nagyon sok középkorú avagy akkoriban már idősnek számító asszonyt is az utcán találtunk volna sötétedés után.
A férfiak azután egy-egy ilyen titkos kitérő után hazavitték tisztes feleségeiknek a fertőzést, mely később nagyon sok családnál a meddőséget avagy a gyerekek halva születését eredményezte. Bár az is igaz, hogy néhány fertőzött anya gyermekén soha nem volt tapasztalható a betegség egyetlen jele sem.
Persze nem csak a tisztes középosztály fertőzte át a következő generációkat, de a kicsapongó urak a prostituáltak körében is terjesztették a kórt, ugyanúgy, ahogy az örömlányok is az őket látogató fárfiaknál, így a szegénynegyedekben is rendkívül magas volt az átfertőzés mértéke.
A korban a tisztes polgárok minden eszközzel szerették volna elkerülni a szégyent, így a korabeli orvosok igen diszkréten kezelték a felmerült eseteket, alkalmanként komoly összegeket zsebre téve a hallgatásukért. Ha a családban a nőket is kezelés alá kellett vonni, annak a díját is a férfi fizette természetesen, így a szabályokat is ő szabhatta, hogy ki és mennyit tudhasson meg az ügyről. Persze még így is kipattant egy-egy botrány, komoly szenzációt keltve.
Az orvostudomány azonban vajmi keveset tudott a betegség pontos gyógyításáról, leginkább csak próbálkozásaik voltak, mely egyes személyeknél segítettek, másoknál nem. Ezek közé tartozott a higany alapú gyógymód is, mely anyag önmagában mérgező és valószínűleg csak meggyorsította az utazást a vég felé.
És hogy hogyan viselték a viktoránus hölgyek férjeik esetleges hűtlenségét? A helyzet az hogy sok eszköz nem volt a kezükben, ugyanis 1858-ig az esetleges ügyeket az egyházi bíróság tárgyalta. Miután átkerültek az ügyek a polgári bíróságok elé, a nők válási szándéka is többet kezdett nyomni a latban. Igaz a férjeknek ekkoriban még mindig elegendő volt csak a hűtlenség tényét a feleségeikre bizonyítani, míg a hölgyeknek ennél több bizonyítékkal kellett alátámasztani válási szándékukat, például bizonyítani kellett a férj kegyetlen bánásmódját és hogy mi módon hagyta magára a feleséget a közös életükben.
Ahogy azután a nők több jogot kaptak hogy saját életük felett rendelkezzenek, valamint a kísérletek is beindultak az újonnan felfedezett gyógymódokkal kapcsolatban, a betegség világszerte visszavonulóban volt, de a világ kevésbé szerencsés történelmi fejlődésű részein a mai napig gondot okoz.
Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota
cover: by philm1310 from Pixabay