Szent Patrik Nap, az írek védőszentjének ünnepe

London minden évben a Trafalgar térre hívja a városban élő íreket, hogy méltóképp megemlékezhessenek országuk védőszentjéről Szent Patrikról.

Érdekes ellentmondás azonban, hogy a történetírás szerint Patrik nem is ’odavalósi’, ugyanis Britanniában született kb. 387-ben. 16 évesen ír rablók elrabolták, hat évig ír földön szolgált pásztorként, mígnem végül sikeesen visszaszökött brit földre. A története itt azonban érdekes fordulatot vett, Patrik ugyanis belépett a keresztény egyházba, elutazott Franciaországba és a feltételezések szerint Rómába is, majd végül papként tért visszatért Írországba, hogy megkeresztelje az íreket. Írországi életéről és munkásságáról sajnos keveset tudunk, és a fennmaradt néhány írást is érdemes kritikus szemlélettel kezelni, ugyanis a legtöbb halála után íródott. Egy azonban biztos, bármit is tett sikerrel járt, bár halálának időpontja is kérdéses, valószínűleg 461. március 17-én történhetett.

alt

Ez a nap a fentiek fényében egyházi ünnepnek tűnhet, de valójában nem sok köze van hozzá, ezen a napon az írek ugyanis inkább magukat ünneplik, az államukat és a nemzetüket, ugyanis ez az egyetlen saját nemzeti ünnepük. Ilyenkor aztán hordószámra folyik a Guinness sör, felvonulásokat tartanak karneváli hangulatban, szól az ír népzene, és mindenki zöldbe öltözik, hogy hódoljon Paddynek, az ír nemzetnek, az ír hagyományoknak, a manóknak, a tündéreknek, a szivárvány végén elásott kincsesládának, a négylevelű lóherének - igen, mindennek ami Írországhoz köthető.

alt

Mindazok ellenére, hogy bár az írek igen gazdag hagyományokkal rendelkeznek és igen színes kultúrával, a legfontosabbat, a saját anyanyelvüket mára már gyakorlatilag elvesztették. Habár a gael nyelv az angol mellett hivatalos és egyenrangú, mára már gyakorlatilag az írek alig 5%-a beszéli.

  1. i.ytimg.com

  2. www.history.com

Benedek Ágota

Magyar idegenvezető Londonban. Ha velem sétálsz megmutatom London azon arcát amely az útikönyvekben nem szerepel, de izgalmasabb mint a ’hivatalos’ útvonal. :) www.facebook.com/idegenvezeteslondon

London

Subscribe to Idegenvezetés Londonban

Get the latest posts delivered right to your inbox.

or subscribe via RSS with Feedly!