St. James's Park: a londoni madárrezervátum

A londoni St. James's Parkról sok mindent lehetne mesélni, nem csak a története és az őt körülvevő házak érdekesek, de már maga az a tény is, hogy királyi park.

Ez a státusz azoknak a helyeknek az összefoglaló neve, melyek mindig is a királyság tulajdonában álltak, azaz mint érték a brit korona tulajdonában vannak és a történelem folyamán elsősorban a mindenkori uralkodó és családja számára nyújtottak kikapcsolódásra vagy vadászatra alkalmas helyet.

Ide kattintva a park térképét nagyobb méretben is megtekintheted.

Maga a 23 hektáros park a londoni királyi parkok közül a legrégebbi, sokan a város legszebb parkjának is tartják. Nevét egy 1087-ben alapított leprakórházról kapta, melyet St. James-nek, a zarándokok és munkások védőszentjének ajánlottak.

A park megalapítása VIII. Henrik király nevéhez fűződik, ugyanis ő vásárolta meg az akkor még mocsaras, ingoványos területet, hogy  a bekerített és lecsapolt parkban a korban közkedvelt szarvasvadászatnak hódolhasson. Ehhez a szenvedélyéhez szükség volt azonban egy vadászlakra is a közelben, így megépíttette a St. James Palotát, mely azután évszázadokon keresztül szolgált mint királyi székhely, igaz mára egy tűzvész miatt csak darabjaiban látható.

VIII. Henrik király  / Hans Holbein the Younger, Public domain, via Wikimedia Commons

Mikor azonban I. Jakab (angolul James) király Skócia után Angliában is hatalomra került 1603-ban, első intézkedései között volt, hogy a park vadász jellegét megszüntette és inkább különleges állatokkal népesítette be, tevéket, krokodilokat, elefántokat hozatott, valamint egy madárházat építtetett és virágágyásokat telepíttetett.

I. James (avagy Jakab) király  / John de Critz, Public domain, via Wikimedia Commons

A park életében az újabb nagy változás II. Károly király trónra kerülésével érkezett, ő ugyanis francia behatásra versailles-i mintára átalakíttatta a látképet, a parkban pedig barátait és szeretőit szórakoztatta, elsősorban egy Pelle Melle nevű francia játékkal, ahol egy ütővel kellett különböző földbe erősített hurkokon keresztül ütni a labdát.  

A népszerű játék nevét ma is őrzi a Buckingham Palotától a Trafalgar tér irányába futó széles út a The Mall, valamint egy másik utca a közelben, a Pall Mall.

Szintén ekkoriban történt, hogy 1664-ben az akkori orosz nagykövet egy pelikán párt ajándékozott II. Károly királynak, mellyel - akkor még ugyan nem tudta - de egy tradíciót alapítottak és a ma a parkban élő pelikánok egy része egyenesági lezármazottai a korabeli ajándék madaraknak.

Pelikán / by Christian Englmeier on Unsplash

Mára azonban fontos feladatot is kapott a park a londoni vadvilág megőrzésének tekintetében, ugyanis egy háborítatlan madárrezervátumot és megfigyelő központot hoztak létre a Buckingham Palota szomszédságában.

Tőkés réce / by Ravi Singh on Unsplash

Mára a parkban és a tóban a pelikánok mellett rengeteg egyéb madárfaj is megfigyelhető, többek között vörösbegy, feketerigó, ökörszem, nagy foltos harkály és tünde bagoly is. Persze a vízen is többen osztoznak, közéjük tartoznak a különböző réce és vöcsök fajok, hattyúk, ludak és kacsák is.

Szürke gém / by Anne Zwagers on Unsplash
Fekete hattyú / by Eugene Chystiakov on Unsplash

Jelenleg hat pelikán lakik a St. James's Parkban, név szerint a régi lakosok Isla, Tiffany and Gargi, valamint a három újonc Sun, Moon and Star, akik 2019. májusában érkeztek a prágai állatkertből.

A madarak mindenkori jólétéről egy királyi parkőr gondoskodik, akinek feladata közé tartozik minden nap tengeri halakkal etetni a pelikánokat.

Ilyenkor madaranként 2-5 kg halacska fogy és ha az etetésre ti is kíváncsiak vagytok, akkor nincs más dolgotok mint bármelyik nap delután 14.30 és 15.00 óra között ellátogatni a Duck Island Cottage-hoz, azaz a kis madármegfigyelő házacskához amely a park Whitehall felöli oldalán található.

A Londoni Ornitológiai Társaság épülete, a Duck Island Cottage / Radu Costel, CC BY-SA 3.0 <https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0>, via Wikimedia Commons

Ez a kicsike, svájci mintára épült házikó a madárfelvigyázó speciális parkőr kijelölt lakhelye már 1841 óta, valamint a Londoni Ornitológiai Társaságnak is van itt egy klubhelyisége, ahol rendszeresen szerveznek szakmai találkozókat.

Maga a madárrezervátum védett övezetnek számít, a bejárás tilos.

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota

Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az  "Idegenvezetés London" blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf

cover: Ioannis Ioannidis from Pixabay