Általában nem szoktam senkit sem arra kérni, hogy túl sok időt töltsön a pénztárcája tartalmának nézegetésével, de időnként nem árt átböngészni az aprópénzt, mert igazi kincsekre lelhetünk.

Így volt ez velem is, ugyanis egyik nap arra lettem figyelmes, hogy egy ritka 50p-s érmét kaptam valahol, aminek a hátoldalán maga Paddington Bear mosolygott.

by Idegenvezetés London

Utána jártam a dolognak és azt találtam, hogy valamikor 2019 augusztusában kezdték forgalomba hozni a limitált kiadásban létező Paddington Bear mintával ellátott érméket, melyekből akkor kétféle design készült. Az egyiken (amelyik hozzám is eljutott), Paddington a Szent Pál katedrális előtt emel kalapot, míg a másikon a Tower of London előtt látható egy szendviccsel a kezében.  

A 2018-as kiadásokon Paddington a Buckingham Palotával volt látható, valamint a Paddington állomással, ahonnan a nevét is kölcsönözte.

by Idegenvezetés London

Ha szeretnétek ti is hasonló érméhez jutni, akkor a Royal Mint (azaz a Királyi Pénzverde) kollekciójából megvásárolhattok olyan példányokat is £10-ért melyek kereskedelmi forgalomba nem kerültek, tehát szépen csillognak. De lehet vásáolni ezüst példányt £65-ért vagy aranyat £850-ért is.

Egyelőre nem lehet tudni hogy valójában a gyűjtőknek mennyit is ér a Paddingotn érme, ugyanis a pénzverde csak jóval a fogalomba bocsátás után publikálja, hogy valójában mennyit is hoztak forgalomba az adott mintából, így elkerülve az érmékkel való üzérkedést.

A következő táblázatban azt láthatjátok, hogy melyek a legkisebb szériában forgalomba került érmék:

Ha szeretnél többet megtudni a Királyi Pénzverdéről akkor ide kattints.

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota

cover: by Rod Long on Unsplash