Nevében a történet: honnan kapták London metró megállói a nevüket? - 6. rész

London egy óriási város, szám szerint 11 metró vonal szeli keresztül-kasul, melyek 270 állomást szolgálnak ki. A vonalak teljes hossza 402 km, a legelső 1863-ban nyílt meg, akkor Paddington (Bishop's Road) és Farringdon Street megállók között. Ez a rész most a Circle, a Hammersmith&City és a Metropolitan vonalak útjába esik.

alt

Naponta majd 5 millió embert szállít a londoni metró és legtöbben úgy suhanunk keresztül az állomásokon, hogy nincs tudomásunk a neveik mögött megbújó történelemről. Ezen most egy kicsit változtatunk. :)

alt

London Bridge
London történelme 2000 éves múltra tekint vissza, amelyben a rómaiaknak igencsak fontos szerep jutott, ugyanis ők alapították a várost, akkoriban Londinium néven. Az első, Temzén átivelő híd pedig szintén az ő művük, időszámításunk szerint 43-ból. Ez a híd szinte a maival megegyező helyen állt, az évszázadok során azonban többször újjá építették. A híd igencsak különleges történetéről a következő bejegyzéseimben a részleteket is megtudhatjátok: A híd amin egykoron laktak: London Bridge valamint Hogyan került a London Bridge Amerikába?. A metró megállót 1900-ban nyitották, eredetileg is London Bridge néven.

alt

Marble Arch
A Marble Arch magyarul annyit tesz, hogy "Márvány Diadalív", ami igaz is, hiszen tervezője John Nash, a Rómában található Konstantin császár diadalívjét vette mintául a Londoni megalkotásakor. A carrarai márványból készült diadalív eredetileg a Buckingham Palota bejáratát díszítette, oda 1828-ban került, de hamarosan, egészen pontosan 1850-ben eltávolították onnan, ugyanis a palota homlokzata teljes átalakításon esett át és így már nem illett a képbe. A metrómegállót 1900-ban nyitották, Marble Arch néven.

alt

Marylebone
Nagyon sokáig a környéket csak "Tyburne" néven emlegették. Az mai Oxford Street korábban mint Tyburn Road volt ismert, nevét pedig az alatta mai napig is folyó de időközben befedett Tyburn folyóról kapta. A Marble Arch környékén találjuk az egykori Tyburn fa emlékét, melyet valójában akasztófaként használtak, ide lógatták fel a Newgate börtön elítéltjeit, így a név egyezés ezzel a meglehetősen véres helyszínnel arra ösztönözte a lakókat hogy valami szebb nevet válasszanak. A mai Marylebone kerületben állt egy kis templom, melynek neve St Mary-by-the-Bourn volt, rövidítve pedig Maryburne, melyből a 1740-es évekre már csak a rövid "Mary le bone" maradt. A metró megállójának tervezésekor, 1907-ben elsősorban két név között vacilláltak, az egyik a Lisson Grove, a másik a Marylebone volt, mégis egy harmadik nevet kapott, Great Central lett. 1917-ben azonban a történelmi hűség kedvéért mégiscsak átnevezték Marylebone állomásra.

alt

Monument
London egyik jól ismert jelképe a Monument azaz az "Emlékmű", az 1666-os nagy londoni tűzvésznek állít emléket. Magát az épületet az 1670-es években leplezték le, tervezője Christopher Wren és Robet Hooke voltak. Az emlékműről egy korábbi rövid bejegyzést a következő linken találtok: Monument: kilátó a nagy londoni tűzvész emlékére. Az itt található metróállomást 1884 Eastcheap néven nyitották, majd egy hónap múlva átnevezték Monumentre.

alt

Moorgate
A név hallatán és főleg mert szerepel benne a "gate" azaz "kapu" szócska, arra gondolhatunk, hogy valószínűleg ez a helyszín a rómaiak által emelt városfal egyik átjáróját jelölheti. Maga a római fal a mai történelmi városközpontot vette körül, amit ma City of London néven ismerünk. Erről a helyszínről következő bejegyésben olvashattok többet: Város a városban: City of London. A metró megálló 1865-ben nyitott Moorgate Street néven, majd 1924-ben átnevezték a rövidebb Moorgate névre.

alt

A sorozat további részeit az alábbi linkeken találod:
Nevében a történet: honnan kapták London metró megállói a nevüket? - 1. rész Nevében a történet: honnan kapták London metró megállói a nevüket? - 2. rész Nevében a történet: honnan kapták London metró megállói a nevüket? - 3. rész Nevében a történet: honnan kapták London metró megállói a nevüket? - 4. rész Nevében a történet: honnan kapták London metró megállói a nevüket? - 5. rész

  1. photo 1: ichef.bbci.co.uk

  2. photo 2: www.treasuretrails.co.uk

  3. photo 3: cdn2.rsc.org.uk

  4. photo 4: marble-arch.london

  5. photo 5: www.speel.me.uk

  6. photo 6: c1.staticflickr.com

  7. photo 7: www.historic-uk.com

Benedek Ágota

Magyar idegenvezető Londonban. Ha velem sétálsz megmutatom London azon arcát amely az útikönyvekben nem szerepel, de izgalmasabb mint a ’hivatalos’ útvonal. :) www.facebook.com/idegenvezeteslondon

London

Subscribe to Idegenvezetés Londonban

Get the latest posts delivered right to your inbox.

or subscribe via RSS with Feedly!