Rengetegen vagyunk Londonban akik szinte nap mint nap használjuk a város metróhálózatát bár leginkább talán robotpilóta üzemmódban, kevésbé figyelve a megszokott 'Mind the gap' (azaz a figyelj a résre a metrókocsi és a peron között) felhívásra.

Azonban mégis arra kérlek benneteket, hogyha legközelebb az Embankment metróállomáson jártok, akkor füleljetek egy kicsit.

Elmesélek most egy történetet a londoni metróról, a szeretetről és a veszteségről, valamint arról, hogy egy cseppnyi kedvesség valakinek bizony nagyon is sokat számít.

2012-ben történt az eset, amikor a londoni Embankment metróállomás szolgálatban lévő egyik munkatársához egy nagyon szomorú hölgy lépett oda, aki azt kérdezte:
- Hová lett a hang?

A munkatárs nem igazán értette a kérdést: - Mégis milyen hang?

- Hát a hang...a 'Mind the gap' hangja - felelt a hölgy.

Áh az ott dolgozó azonnal tudta miről van szó: - Semmi gond hölgyem, a hang megvan csak a rendszert újították fel, új lett a hangzás és mivel digitális, mostmár mindenfélét be tud mondani.
Majd megkérdezte a hölgyet, hogy jól érzi-e magát.

És ő válaszolt: - Az a régi hang, tudja...a férjem hangja volt.

A szomorú hölgy az állomáson orvos volt, egy bizonyos Dr. Margaret McCollum aki elmesélte, hogy a férje színész volt, úgy hívták Oswald Laurence. Oswald sohasem lett igazán híres színész, de ő volt az aki a '70-es években a hangját kölcsönözte a londoni Northern Line minden állomásának.

Oswald halála óriás űrt hagyott Margaret szívében, de egy dolog mindig segített a nehéz időkben. Munkába menet, minden nap újra hallhatta Oswald hangját az állomás peronján.

Néha mikor nagyon fájt, egy kicsit hosszabban is elüldögélt a peronon, csak hogy hallhassa a szeretett hangot.

Öt éve már hogy így történtek a dolgok és bár tudta hogy a férje már nincs vele, de a hangja mégis ott volt, minden nap. Másnak csak egy megszokott üzenet volt a rövidke mondat, de neki olyan volt, mintha a férfi akit még mindig szeret, csak hozzá szólna.

És most mindez eltűnt.

Az állomás dolgozója nagyon sajnálta hogy semmit sem tehet, sajnos az egész rendszert átalakították, úgy tűnt semmi esély, hogy a régi hangot visszaállíthassák ezen az egy állomáson. Minden esetre megígérte, ha bármit tehet, megteszi.

Hónapok teltek el, mikoris az új év egyik napján, Margaret ismét az Embankment metrómegállót használta és újra meghallotta a szeretett hangot: -'Mind the gap!' - mondta Oswald Laurence.

Az történt, hogy az Embankment metróállomás, a teljes London Underground és mindenki a Tfl vállalatnál, aki segíteni tudott, a megoldást kereste, hiszen mindannyian veszítettek már el valakit akit szerettek volna újra hallani, így mindent megtettek, hogyha mindez lehetséges, legalább egy valakinek sikerülhessen.

Felkutatták az archívumokat, régi szalagokat restauráltak amit azután a szakemberek digitalizáltak, mások a szükséges papírmunkát végezték hogy ezúttal kivételt tehessenek.

És így együtt elérték, hogy Oswald újra megszólalt.

Hát így történt, hogy a mai nap, ha a londoni Embankment metróállomáson az észak felé tartó vonalon a következő szerelvényre vársz, a többi londoni megállótól teljesen eltérő hang hívja fel a figyelmed: 'Mind the gap'.

Oswald az.

Dr. Margaret McCollum és Oswald Laurence / bbc.com
Dr. Margaret McCollum / standard.co.uk

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota