Magyar vérvonal a brit királyi házban - A Rhédey család

A brit királyi család – csakúgy mint számos másik dinasztia Európaban – rendelkezik magyar származású felmenőkkel. II. Erzsébet királynő és Károly trónörökös is büszke magyar származására, nem véletlen hogy Károly herceg 1998 óta rendszeresen látogatja Románia magyarok által lakott erdélyi részét, azon belül is Zalánpatakot ahol 2010-ben vásárolt magának egy ingatlant, mégpedig a Kálnoky család egykori birtokát akik az 1800-as években a környéken üveggyártással foglalkoztak.

II. Erzsébet brit királynő magyar ükanyja Rhédey Claudia erdélyi születésű grófnő volt. A család egykori kastélya Székelyudvarhelytől 75 kilométerre, Erdőszentgyörgyön állt, a falu templomának alagsorában lévő lezárt kriptában található érckoporsóban pedig a grófnő alussza örök álmát. A jelenleg mintegy 4700 fős, zömében magyar ajkú Erdőszentgyörgy lakói máig is ápolják a grófnő emlékét.

A Rhédeyek egyike a legrégebbi magyar főnemesi családoknak, Aba Sámuel személyében e nemzetség még királyt is adott Magyarországnak 990 és 1044 között. Erdélybe a XVII. században a Habsburgokkal való viszályaik miatt telepedtek le, ahol Maros megyében új birtokot Bethlen Gábor fejedelemtől kaptak. Az emlékezetes 1741-es pozsonyi nemzetgyűlésen, mikor a magyar nemesség életét és vérét ajánlotta fel Mária Terézia királynőnek, VII. Rhédey János egyike volt a legelsőknek.

Az erdőszentgyörgyi kastélyt 1807-ben Rhédey Claudia szülei, Rhédey László gróf és Inczédi Ágnes bárónő építtették. Történetünk főhőse a már említett nyári rezidencián született 1812-ben, a házaspár három lánya közül ő volt a legidősebb.

A szépségéről és nemes lelkűségéről híres Claudia fiatal lányként, a korszellemnek megfelelően, előszeretettel vett részt a bécsi bálokon, ahol rövidesen a társasági élet egyik közkedvelt szereplőjévé vált es egy alkalommal megismerkedett és bele is szeretett a jó kiállású Württembergi Sándor hercegbe. A német herceg és az erdélyi grófnő állítólag egy farsangi bálon találkozott egymással. Az ifjú arisztokrata hetekkel később megkérte László gróftól a kontessz kezét, de a szigorú és büszke apa azt mondta, csak olyannak adja, aki magyarul kéri. A fáma szerint Sándor herceg erre rövid idő alatt megtanult magyarul, csakhogy nőül vehesse az erdélyi gráciát.

Ám ekkor újabb akadályba ütköztek, mert a dél-német királyság törvényei nem engedélyezték, hogy a família hercegei rangon alul házasodjanak. A stuttgarti királyi udvarban való visszakozást követően viszont immár Claudia édesapja is újfent ellenezte a házasságot: milyen alapon titulálják rangon alulinak az ő családját, amikor ősei között király és fejedelem is akadt!?

Az esküvőt végül 1835 tavaszán Bécsben, a szerelmesek szülői jóváhagyás nélkül is megtartották, bár Sándor herceg ezzel mind magát, mind jövendő utódait kizárta a trónöröklés rendjéből. Három gyermekük született – Claudine, Franz és Amalie. 1841-ben Claudia grófnő a gyerekekkel éppen Erdőszentgyörgyön tartózkodott ahonnan Grazba indult, de a negyedik gyermekével várandós hölgy útközben elvetélt és orvosi ellátás híján a szlovéniai Ptujban belehalt a vérveszteségbe. Közel másfél hónapig tartott, míg a mindössze 29 évesen elhunyt grófnő földi maradványait hazaszállították, hogy szülőfalujában helyezzék végső nyugalomra. Az út során a mélyen gyászoló férj mindvégig személyesen vezette a gyászfogatot, sem a kocsisoknak, sem tisztjeinek nem volt hajlandó átadni a gyeplőt.

A középsőnek született fiú utód, Franz édesapjához hasonlóan az osztrák hadseregben futott be karriert, majd 1866-ban feleségül vette a nála négy évvel idősebb Mary Adelaide cambridge-i hercegnőt, Viktória királynő elsőfokú unokahúgát és igazából innen kezdenek az események felpörögni.

A házasságban négy gyermek született: először egy lány, majd három fiú. A lányt Victoria Marynek hívták és V. György oldalán 1910-ben ő lett Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyság királynéja és India császárnéja.

Az ő idősebb fiuk volt VIII. Edward király aki 325 nap uralkodást követően szerelme kedvéért, egy kétszeresen elvált amerikai asszonyért lemondott a trónról.

Így került 1936-ban a Brit Birodalom élére Claudia grófnő másik dédunokája, VI. György király, II. Erzsébet édesapja.

A csatolt rövidfilm 2011-ből való, azóta tudjuk, hogy az erdőszentgyörgyi kastélyt felújították és Charles herceg is rendszeresen megfordul a környéken.

Van azonban Magyarországon is egy felújított Rhédey kastély, mégpedig Hajdú-Bihar megyében, Zsákán. Ha alkalmatok adódik mindenképpen nézzetek itt szét, rengeteg érdekes emléket őriznek az ódon falak: www.rhedeykastely.hu

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota

cover: photo by Pro Church Media on Unsplash