London Stone és az ő furcsa legendái

London városában található egy mészkő darab melyet annyira nagy becsben tartanak, hogy átmenetileg a Museum of Londonban szenteltek neki egy külön bemutatót. Na de miért is olyan fontos ez a darabka kő és miféle legendák lengik körül?

alt

A követ ezidáig a londoni Cannon street 111-es szám alatt, a ház falában, egy rácsozat mögött tartották, ugyanis ez volt az a helyszín ahol ismert életében mindig is állt, pontosabban eredetileg a középkori Candlewick utca déli szélén ami most a Cannon Street. Jelenleg a ház felújítás alatt áll, így egy időleges kiállítás keretébem a Museum of London épületébe költözött, ahol 2017. december 31-ig megtekinthető.

alt

A mai napig nincs egyetértés abban a kérdésben, hogy valójában mi célt szolgálhatott ez a mészkő darab London közepén, így az elmúlt több mint 10 évszázadban több legenda is fonódott köréje. Többek között at is, hogy ha helyet változtat, az azonnal a város pusztulásához vezet. Az elmozdítás megtörtént, a város pedig még mindig áll, úgyhogy eddig szerencsénk volt. Na de nézzük sorban a többi legendát is.

Római mérföldkő
London városát a rómaiak alapították, hozzávetőleg 2000 évvel ezelőtt, a neve akkor Londinium volt. Akkoriban ez volt a Római Birodalom legnyugatibb tartománya a távolságokat pedig a legenda szerint a mai Cannon street-en felállított mészkő darabkától mérték a birodalom ezen felén, tehát tekinthetjük korabeli mérföldkőnek is.

Ősi oltár a druida időkben Született elképzelés arról is, hogy talán oltárként vagy áldozati kőként használhatták korábban, de erre nincs semmilyen bizonyíték, minthogy arra sem, hogy már a rómaiak előtt állhatott volna.

A Lord Mayor a mindenkori örzője a kőnek
A modern időkben egy furcsa mítosz kezdett szájról szájra terjedni, ugyanis úgy tartották, hogy a mindenkori Lord Mayor - azaz a City városrész polgármestere - a kő örzője. Igaz a legenda nem tekint vissza túlzottan hosszú múltra és az őrzés a polgármester feladatai között sem szerepel, de az elgondolás mégis makacsul tartja magát.

London mágikus szíve
A legendárium szerint, azokban az időkben amikor az első település létrejött a környéken, a falu közepén egy követ is felállítottak, mely körül a falusiak évente egyszer összegyűltek. A falu vezetője jövendő jólétük zálogaként ezeken a gyűléseken rendszeresen felajánlást tett a védőszenteknek.

A helyzet az, hogy a kő valódi funkciójáról a mai napig nincs pontos képünk, de ez semmit nem von le a kő népszerűségéből és az őt körbelengő titok vonzerejéből.

  1. photo 1: i.ytimg.com

  2. photo 2: lh3.googleusercontent.com

Benedek Ágota

Magyar idegenvezető Londonban. Ha velem sétálsz megmutatom London azon arcát amely az útikönyvekben nem szerepel, de izgalmasabb mint a ’hivatalos’ útvonal. :) www.facebook.com/idegenvezeteslondon

London

Subscribe to Idegenvezetés Londonban

Get the latest posts delivered right to your inbox.

or subscribe via RSS with Feedly!