Különleges viktoriánus fotók: halottak a villanófényben

Ami régen normális dolognak számított, arra ma talán felvonjuk a szemöldökünket. Így van ez a viktoriánus kor egyik teljesen hétköznapi szokásával is: akkoriban ugyanis teljesen elfogadott volt, hogy az emberek elhunyt szeretteikkel fotózkodjanak.

A viktoriánus kori Európában a halál igen gyakori vendég volt a családoknál, Londonban a szegények lakta negyedekben csaknem a gyerekek 20%-a meghalt az 5. születésnapja előtt, aminek okai a kóros alultápláltság valamint a lakosokat tizedelő számtalan fertőzés voltak.

alt

A fotográfia megszületése előtt csupán a gazdagok kiváltsága volt, hogy elhunyt szeretteik emlékét festett portré formájában megőrizzék, a dagerrotípia feltalálásával (1826) azonban ez a lehetőség a középosztálybeli családok számára is elérhetővé vált, akik éltek is vele, ugyanis azt gondolták, a halottal készült családi képnek igenis helye van a fotóalbumban.

alt

Mivel a fényképezés, a dagerrotípia drága volt, ezek a mai szemmel nézve félelmetes és szomorú képek, a legtöbb család számára az egyetlen fennmaradt fotót jelentették elhunyt hozzátartozóikról. A halál – mivel igen gyakori látogató volt a viktoriánus kori otthonokban – nem számított akkora tabunak, mint manapság, de az elkészült képeknek sem csupán esztétikai értékük volt, komoly szerepet játszottak a gyász feldolgozásában is. Általuk egy pillanatra visszatekinthettek az elhunytra, úgy láthatták, ahogy emlékezni szerettek volna rá - csodás, szép emléket állítva így neki.

A szokás kialakulásában az is szerepet játszhatott, hogy ez az időszak volt a szalonszeánszok és spiritista médiumok aranykora is, sokan hittek abban, hogy a fotók magába zárják az elhunytak lelkét is.

alt

alt

Az elhunytat különböző trükkökkel igyekeztek élőként ábrázolni az elkészült fotókon:
A testet a legszebb ruhákba öltöztették, és gyakran ülő pozícióba helyezték. // A csecsemő sokszor pólyában, bölcsőben vagy édesanyja ölében feküdt, mintha csupán aludna. Felnőttek esetében is gyakori volt az alvásnak álcázott beállítás. Alkalmaztak azonban állványokat is amik derék, hónalj és nyak magasságban támasztották az elé állított testet. // Előfordult az is, hogy a szemhéjat pöckökkel kitámasztották, felragasztották illetve olyan glicerines oldatot cseppentettek a szembe, melytől az újra fényesnek, élettel telinek tűnt. // Elterjedt volt az is, hogy a fotográfus a csukott szemhéjra utólag (kissé vérfagyasztó) tekintetet festett.

alt

Minden esetre nehéz lehetett a családtagoknak elhunyt szeretteikkel pózolni, és nemcsak lelkileg, hanem azért is, mert a fotózás akkoriban lassú folyamat volt, és sokáig mozdulni sem lehetett.

alt

A 20. század elején a gyorsabb, olcsóbb fényképezés rohamos elterjedésével kiszorította nem csupán a díszes dagerrotípiákat, de magát a halál utáni fotózást is. A szülők gyermekeikről még életükben készítethettek akár több képet is, egy-egy családi portré sem jelentett már luxust, ezzel pedig lényegében érvényét vesztette ez a hagyomány.

  1. photo 1: i.pinimg.com

  2. photo 2: i.redd.it

  3. photo 3: pm1.narvii.com

  4. photo 4: 1.bp.blogspot.com

  5. photo 5: i.ytimg.com

  6. photo 6: i.kinja-img.com

Benedek Ágota

Magyar idegenvezető Londonban. Ha velem sétálsz megmutatom London azon arcát amely az útikönyvekben nem szerepel, de izgalmasabb mint a ’hivatalos’ útvonal. :) www.facebook.com/idegenvezeteslondon

London

Subscribe to Idegenvezetés Londonban

Get the latest posts delivered right to your inbox.

or subscribe via RSS with Feedly!