Ki szeretné belülről megmászni Big Ben lakhelyét a Westminster óratornyát?

A parlament legismertebb épületévé és mára London jelképévé vált az a 96 méter magas Óratorony (Clock Tower) mely a méltán híres óriás harangot Big Ben-t is rejti. Edmund Beckett Dennison, Grimthorpe bárója tervezte a harangot, melyet 1856-ban öntötték ki először, azonban a 16 tonnás ’újszülött’ sajnálatos módon megrepedt, így az 1858-as újraöntés után már csak 13,5 tonnásra sikerült. A tervek szerint 1834-ben a leégett westminsteri palota helyére épült új parlamentben, egészen pontosan az Alsóház bejáratánál lévő toronyban kapott helyet.

alt

Az már csak a beemelés 18 órát igénybe vevő művelete után derült ki, hogy ez az új példány is hibás kissé, egy baleset során szintén megrepedt. A készítők azonban gyorsan áthidalták a problémát: egy rövidebb nyelvet tettek bele, amely nem érte el a repedést, így a hangján nem is hallatszik a probléma. A harang végül 1859. július 11-én próbálhatta ki először magát: Händel Messiásának néhány taktusa után ütötte el először az órát. A nagyharang azaz Big Ben, méltóságteljesen csak kerek órákon dolgozik, a negyedórákat felváltva kisebb harangok ütik el. A becenevekre fogékony londoniak a harangot, az órát, majd végül magát a tornyot Benjamin Hall akkori közmunkaügyi kormánybiztosról - az építkezések vezetőjéről - elnevezték Big Bennek, mivel Mr Hall szintén olyan kerekded forma ember volt mint az óriás harang.

alt

A harang mellé monumentális óra számlap is került, mely a legnagyobb Nagy-Britanniában: az átmérője 7 méter, a percmutató 4,2 méter hosszú és 100 kg súlyú, az óramutató pedig 2,74 méteres és 300 kg súlyú. Az órát hetente háromszor, hétfőn, szerdán és pénteken húzzák fel kézzel, ez az eljárás több mint egy óra hosszat tart. Ha egy kicsit siet vagy késik az időmérő, egy szerelő a helyzettől függően egy régi egy pennys érmét tesz az ingára, vagy leveszi azt róla: elég ugyanis ez a kicsiny súlyeltérés, hogy lelassítsák vagy felgyorsítsák az óraművet kétötöd másodperccel. Az egyes alkatrészeket nem rugó, hanem a saját súlyuk vezetik vissza alapállásba, de a tervező Denison még a nehezebb odatelepedő madarakra és a hó nyomására is gondolt. A mutatókat ágyúfémből - egy nagyon könnyű és rugalmas anyagból - valamint bronzból készítette.

alt

Kalandos kedvű briteknek lehetőségük van megmászni az óratornyot és testközelből megszemlelni a szerkezet roppant méreteit, miután túljutottak egy 334 lépcsőfokból álló kaptatón. Fent azután tapasztalt idegenvezető avatja be az érdeklődőket a tervezés, beszerelés és a működés rejtelmeibe. Viszont bejutni a toronyba elég nehézkes, talán nagyobb kihívás mint belépni magába a Parlament épületébe.
Először is helyi lakosnak kell lenni az érdeklődőnek, majd be kell szereznie egy írásos engedélyt a helyi képviselőjétől. Itt aztán megtörténik a egyén személyes adatainak biztonsági ellenőrzése, majd elkezdődik egy hosszabb várakozási folyamat ugyanis a túrák sokszor 3-4 hónapra előre le vannak foglalva.

Akit érdekelne egy ilyen különleges túra az óratoronyban, az itt ellenőrizheti ki a jelenlegi helyi képviselője akinél jelentkeznie kell: http://www.parliament.uk/mps-lords-and-offices/mps/

  1. cdn.getyourguide.com

  2. normsonline.files.wordpress.com

  3. onebigphoto.com

Benedek Ágota

Magyar idegenvezető Londonban. Ha velem sétálsz megmutatom London azon arcát amely az útikönyvekben nem szerepel, de izgalmasabb mint a ’hivatalos’ útvonal. :) www.facebook.com/idegenvezeteslondon

London

Subscribe to Idegenvezetés Londonban

Get the latest posts delivered right to your inbox.

or subscribe via RSS with Feedly!