Houdini: A világ egyik leghíresebb magyarja és a londoni kapcsolat

Houdini: A világ egyik leghíresebb magyarja és a londoni kapcsolat
Thurston, John H. (John Henry), 1852-, photographer, Public domain, via Wikimedia Commons

Valószínűleg kevesen vannak akik ne hallottak volna a világhírű szabaduló művészről Harry Houdiniről, azonban lehetséges, hogy nem mindenki tud magyar származásáról.

Pedig igen, ő is magyar volt, 1874-ben Budapesten született a hetedik kerület közepén, a mai Wesselényi és Csengery utca sarkán, eredetileg Weisz Erik néven. Apja rabbi volt, otthon magyarul, jiddisül vagy németül beszéltek.

A kis Erik még csak 4 éves volt, amikor a család Amerikába emigrált és a nem oly rég alapított néhány ezer lakosú kisvárosba, Appleton-ba költözött. Nyolcévesen már dolgozott: újságot árult, cipőt pucolt, minthogy családja rendkívül szegény körülmények között élt. Kilenc évesen azonban már cirkuszt alapított a kis barátaival, ugyanis eleinte légtornász akar lenni, majd kártya-illuzionista.

McManus-Young Collection, Public domain, via Wikimedia Commons

17 évesen barátjával Jacob Hyman-nal megalapította a “The Brothers Houdini” társulatot, és ekkortól már önmagát tudatosan művésznevén, Harry Houdini-nek szólíttatta.

A saját maga által kidolgozott vakmerő trükkjeit és szabadulásait a korabeli világsajtó egyre inkább kiemelt hírként kezelte, szinte mindenféle lakatnak és zárnak avatott ismerője volt, de alkalmanként gúzsba is kötötték, vízbe is dobták, kényszerzubbonyba kényszerítették, oszlopra akasztották, pincébe zárták vagy élve 180 centiméter mélyre temették. Rengeteget gyakorolt és edzett, megtanult a lábujjaival csomót kötni és tárgyakat egyben lenyelni.

University of Washington, Public domain, via Wikimedia Commons

Szüleit egész életében rajongásig szerette, mi sem példázza ezt jobban, minthogy első komolyabb fizetéséből megvásárolta édesanyjának azt a ruhát, amelyet eredetileg magának Viktória királynőnek készítettek. Houdini saját elmondása szerint ez a nap volt élete legszebb napja.

Houdini feleségével Beatrice és édesanyja Cecilia Steiner Weiss társaságában  / Miscellaneous Items in High Demand, PPOC, Library of Congress, Public domain, via Wikimedia Commons

1904-ben volt Londonban a Hippodrome Theatre-ben egy fellépése - a Mirror Cuff néven elhíresült szabadulás - melyre egy Birminghami lakatos műhelynek öt év alatt sikerült legyártania azt a bilincset melyről úgy gondolták, hogy lehetetlen belőle kiszabadulni kulcsok nélkül. Természetesen Houdini ezt is megoldotta, igaz egy órát is igénybe vett maga a mutatvány.

Élete során azonban - nem érdemtelenül - rendkívül sok elismerést is besöpört, még a londoni Bűvészek Klubjának is elnöke volt egy időben.

1960-ban Houdini hihetetlen szabadulásainak titka azonban mégiscsak lelepleződött, előkerült ugyanis az illuzionista egyik átalakított bilincse, amely egy bizonyos pozícióban minden egyéb erőfeszítés nélkül kinyílt. A művész ekkor már hosszú évek óta nem élt, a lakatra pedig egy Billy McComb brit bűvész bukkant rá, aki egy gyűjtemény részeként vásárolta azt meg és a bilincs tisztogatása közben jött rá a titokra.

Houdini elhíresült bilincse / Kaldari, CC0, via Wikimedia Commons

Viszont nevéhez híven, Houdini halála sem történt megmagyarázhatatlan titkok nélkül, a legenda szerint ugyanis a magyar származású illuzionista pályafutása során gyakran kérkedett hasizmai keménységével, amelyek állítólag a legkeményebb öklök támadását is kibírták. A történet alapján pont egy ilyen erőfitogtatás okozta a halálát is: egy váratlanul bevitt ütés megrepesztette a már amúgy is perforált vakbelét, így a művész pár nap múlva 52 évesen belehalt a fertőzésbe.

A következő linken egy eredeti felvételt találtok Houdini legendás kényszerzubbonyból való szabadulásáról:

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota