Hogyan zajlik a briteknél a Húsvét?

Hogyan zajlik a briteknél a Húsvét?

Húsvét nem csak az egyik legfontosabb keresztény ünnep de egyben a tavaszköszöntés ünnepe is. A keresztény vallás alapján Húsvétkor Jézus feltámadását ünnepeljük, akit a Biblia szerint pénteken feszítettek keresztre, de harmadnapra feltámadt, kereszthalálával pedig megváltotta ez emberiség bűneit.

by Ricky Turner on Unsplash

Mivel maga a tavaszköszöntés a mai hivatalosan is elismert vallások megelenése előtt már hagyomány volt a világ több pontján, így nem meglepő, hogy a Húsvét ünneplése például Angliában is még a kereszténység előtti időkre nyúlik vissza (csakúgy mint a karácsonyi ünnepkör).

Az angolszász istennő, Eostre dicsőítése már jóval azelőtt szokásban volt, hogy a keresztény vallás elterjedt egész Európa szerte. Eostre szent állata a baknyúl volt, a jelképe pedig a tojás ami az újjászületést és a tavasz megújuló termékenységét jelentette.

by Pexels from Pixabay 

Angliában a húsvéti ünnepségek egy kicsit máshogy zajlanak, mint ahogy azt például Magyarországon megszokhattuk. A Nagyböjt jelöli az ünnepkör kezdetét ami Hamvazószerdára (Ash Wednesday) esik.

Húsvét ünneplése (ami 40 napig tart) egy visszafogott esemény, a hívők körében ez leginkább hosszadalmas imára gyűlésekkel telik, ugyanakkor van egy könnyedebb oldala is, a lakomák, játékok, szórakozás és tojásvadászat is fontos részét képezik a húsvéti szertartásnak.

A húsvéti szokások, mint a tojás görgetés (egg rolling), a Morris tánc (Morris dancing) és a Húsvéti nyúl (Easter bunny) kiállítása mind szerves részét képezik a húsvéti hagyományoknak Angliában, érdemes azonban megemlíteni, hogy az ország különböző területeire különböző népszokások vonatkoznak.

A templomban való Húsvéti megjelenéshez azonban az emberek mindig a legszebb ruhájukat öltik fel, melynek elengedhetetlen kellékeként virágokkal díszített kalapokat (Easter bonnet) viselnek.

by LaChrome from Pixabay

Vannak azonban olyan szokások is melyeket szinte az egész ország területén megtalálunk, ezek lehetnek a következők:

  • fontos hagyomány, hogy Húsvét vasárnapjára való emlékezésképpen az emberek sonkát esznek
  • a templomokat gyönyörűen feldíszítik mindenféle színű virágokkal, de a legkedvesebb mégis a fehér lilliom
  • Angliában speciális tavasztáncra szakosodott társulatok hivatottak eltáncolni a Morris táncot, amely tradició egyáltalán nem újkeletű, sőt hozzávetőleg ezer éves múltra tekint vissza. Ezt a táncot mindig hivatásos férfi táncalakulatok adják elő azzal a céllal, hogy elijesszék a gonosz Tél-szellemet. A táncosok öltözete hagyományos - fehér inget, piros selyemövet, fekete nadrágot és szalmakalapot viselnek.
by Emphyrio from Pixabay 

A húsvéti ünnepségek Virágvasárnap (Palm Sunday) előtt kezdődnek nagy lelkesedéssel és energiával, ugyanis a legenda szerint ezen a napon érkezett Jézus Jeruzsálembe, ahol a város lakossága pálmafaleveleket terített a lábai elé vagy azokkal integetett neki.

Ez a szokás még mindig megfigyelhető az Egyesült Királyságban, Húsvét napján alkalmanként láthatunk embereket sétálni a városokban pálmafalevelekkel integetve a kezükben.

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota
idegenvezeteslondon@gmail.com

Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az "Idegenvezetés London" blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf

cover: by Wokandapix from Pixabay