Hogyan került ez a rengeteg galamb a londoni Trafalgar térre?

Azt mindenki tudja, hogy a londoni Trafalgar tér nem csak a turistak, de a galambok között is nagyon népszerű. Na de miért pont ez a tér és miért nem a másik száz a városban?

A tér kialakítása az 1830-as években kezdődött és már ekkor látszott, hogy a város egyik szive lesz, ugyanis népszerűsége megdönthetetlen volt. Ahogy az építkezések befejeződtek, a látogatók azonnal birtokba is vették a helyszínt, de nem csak ők, hanem az akkor még legális madáreledel árusok is. Valószínűleg ők lehetnek a történetünk kulcsai ugyanis úgy tűnik miattuk honosodtak meg a korabeli maradak a környéken.

alt

A ma is ismert galambok elődei a szirti galambok lehettek, akiket az 1060 körül lezajlott normann invázió idején háziasíthattak, elsősorban a húsuk és a tojásaik miatt. A galamb természeténél fogva visszajér oda ahol élelmet talál, sőt ha etetik őket akkor magát az embert is felismerik. Mint megfigyelhető, az ember közelségében is meglehetősen nyugodtak maradnak, ami nem igazán jellemző egyetlen más vadmadár fajtára sem.

alt

A trafalgar téri galambetetés régebben igazi családi kikapcsolódás volt a hétvégeken, sokan sétáltak erre, csak hogy élvezzék egy kicsit a rájuk szálló madarak társaságát. Az új idők azonban új szabályokat is hoztak, 2001-ben ugyanis az akkori polgármester javaslatára megtiltották a madarak etetését, ezzel megszüntetve Bernard Rayner helyi üzletét is, akinek családja már 50 éve árulta az eleséget a téren.

alt

A madarak ellen a legfőbb kifogás az ürülékük volt, pontosabban annak savassága, mely kárt okoz a tér szobraiban, így első lépéskét elkezdtek galambűző szúrós vezetékeket és egyéb tüskéket felszerelni a környező kiszögellésekre.

A madarak elleni hadjáratot néhány természetvédő nem nézte jó szemmel, rendszeresen áthágták a rendeletet, így a város kiterjesztette a madarak etetését tiltó rendelkezést a belváros nagy részére sőt £500-os büntetést is kilátásba helyezett a törvényszegőkkel szemben. Manapság a téren egy Harris nevű héja is járőrözik, mellyel szintén a galambokat próbálják elijeszteni, viszont ennek költsége évente borsos £60 000.

alt

Gondolhatnánk, hogy ezen rendelkezések hatására a londoni galambpopuláció csökkenésnek indult, ám a rendszeres felmérésnek köszönhetően tudhatjuk, hogy bármivel is próbálkoztunk eddig, az a galambok számát nem igazán befolyásolta, még akkor sem, ha a Trafalgar környékén járva már csak az eredeti galamb populáció töredékével találkozunk.

  1. photo 1: ic.pics.livejournal.com

  2. photo 2: c1.staticflickr.com

  3. photo 3: s-media-cache-ak0.pinimg.com

  4. photo 4: i.imgur.com

Benedek Ágota

Magyar idegenvezető Londonban. Ha velem sétálsz megmutatom London azon arcát amely az útikönyvekben nem szerepel, de izgalmasabb mint a ’hivatalos’ útvonal. :) www.facebook.com/idegenvezeteslondon

London

Subscribe to Idegenvezetés Londonban

Get the latest posts delivered right to your inbox.

or subscribe via RSS with Feedly!