Egy napos kirándulás Londonból: Brighton de ezúttal nem a tengerpart

A londoniak nagy része már biztosan járt Brightonban, ugyanis ez az egyik legjobban kiépített tengerpart a közelben, vonattal könnyedén elérhető egy óra alatt. Sajnos az időjárás mostanában nem kedvez a vízparti kirándulásoknak, azonban Brighton egy olyan hely ahová még borongósabb időben is érdemes ellátogatni.

alt

A kalandokat kedvelőknek ajánlható a brightoni szennyvízcsatorna túra, ami azért nem annyira borzasztó mint ahogyan a neve sugallja. A túra maga a város alatt futó csatornarendszerbe vezeti a látogatókat, mely természetesen a londonihoz hasonlóan, a Viktoriánus időkből maradt ránk. A csatorna nagy része ma is használatban van, de nem kell megijedni, a bejárható hozzávetőleg 400 m-es szakasz teljesen biztonságos, sőt mi több alkalmanként még különleges komolyzenei koncerteket is tartanak itt.

A 19. században nagy szükség volt a csatornarendszer kiépítésére, ugyanis ebben az időben Brighton volt az egész ország leggyorsabban fejlődő települése, amely magával hozta a szegényebb rétegek katasztrófális életkörülményeit így a problémának komoly része volt a nem megfelelő szennyvízelvezetés is. A teljes megépített csatorna kozzávetőleg 44 mérföld (azaz kb. 70 km) hosszú és ha megszámolnánk, a szerkezetében nagyjából 7 millió téglát találnánk.

A túrák szerdánként és szombatonként indulnak, de érdemes a jegyeket már jó előre lefoglalni, mivel ezek a kirándulások meglehetősen népszerűek.
www.southernwater.co.uk/book-a-tour

Londonból Brighton meglehetősen egyszerűen elérhető, vonatok indulnak a St. Pancras, Victoria és London Bridge vonatállomásokról, átszállás nélkül körülbelül 1 óra az út.

  1. photo 1: bjournal.co

Benedek Ágota

Magyar idegenvezető Londonban. Ha velem sétálsz megmutatom London azon arcát amely az útikönyvekben nem szerepel, de izgalmasabb mint a ’hivatalos’ útvonal. :) www.facebook.com/idegenvezeteslondon

London

Subscribe to Idegenvezetés Londonban

Get the latest posts delivered right to your inbox.

or subscribe via RSS with Feedly!