Egy napos kirándulás Londonból: a Gyűrűk Ura erdeje

Egy napos kirándulás Londonból: a Gyűrűk Ura erdeje

Londontól úgy nagyjából 2 és fél órás autókázásra található egy rejtélyes erdő, amely olyan, mintha a mesékből lépett volna elő - a különös helyet nem véletlenül nevezik Puzzlewood-nak, azaz magyarul Rejtélyerdőnek.

A fura de csodás rengetegről nem véletlenül tartják úgy, hogy ez volt ihletője és inspirálója J. R. R. Tolkien-nek, mikor A Gyűrűk Ura című regényét írta.

photo by by Carl Newton on Unsplash

Az erdőben az idők során több film is készült, többek között itt forgatták a Merlin kalandjai sorozat néhány részét, a Dr. Who sorozat egy epizódját is, valamint a Star Wars szereplői is megfordultak itt.

A Forest of Dean, azaz a Deani erdő 5 hektáros területen fekszik és egyben ez Anglia legősibb megmaradt erdeje is, melyet 1938-ban nemzeti parkká nyilvánítottak.

photo by Tom Wheatley on Unsplash

Kialakulása a rómaiaknak köszönhető, ugyanis az ősök ezen a területen vasérc után kutatva mély árkokat ástak melyeket végül elhagyták, majd a természet szépen lassan visszavette azokat amik egyébként is az övéi voltak, így a környék igencsak furcsán megváltozott. A régi járatok labirintusában kialakult ösvények úgy megzavarják az odalátogatót, hogy néha azt sem tudja hol van, többen állítják hogy érzéki csalódást okoz a hely, sétája során volt aki hat hídon is áthaladt, pedig a valóságban csak kettő van.

A római kori vasérc bányászat után a Tudor-dinasztia időszakában az erdő az uralkodók vadászterületévé lett, az erdőből kitermelt fát sokra tartották és elsősorban hajóépítésre használták.

photo by cocoparisienne from Pixabay 

Ha a kirándulást nem egy naposra tervezitek, akkor az erdőben kiadó kisházakat is lehet bérelni, ezekről és még több érdekességről a következő linken tájékozódhattok: www.puzzlewood.net

Az erdő maga valóban csodálatos, helyenként az észak-magyarországi rengetegre emlékeztet, de nézzétek meg ti is a következő rövid kisfilmet, hogy megbizonyosodjatok róla.

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet (idegenvezeteslondon@gmail.com), beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz, ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota

cover: by Zoltan Tasi on Unsplash