Britannia tegnap: avagy hogyan is éltek, dolgoztak és játszottak a britek 1900 és 1980 között - 22. rész

Angliában az 1920-as években a tömegek szórakozásának kétség kívül a korabeli mozi számított. A legtöbb ember nem csak alkalmanként látogatta a filmvetítéseket, de két, három vagy akár négy alkalommal is egy héten. A jegyeket olcsón árulták, egyetlen vetítés alkalmával pedig lehetőség volt megtekinteni egy filmhíradót, egy játékfilmet, egy második játékfilmet, némi reklámot és alkalmanként még egy rajzfilmet is.

alt

Felix The Cat (a nagyszemű fekete-fehér macska) először 1923-ban tűnt fel a filmvásznon, majd őt követte Mickey Mouse öt évvel később, 1928-ban. A gyerekek ekkoriban minden pénzüket és idejüket a moziban töltötték, ugyanis 1 penniért a bejáratnál a film mellé még egy narancsot és egy képregényt is kaphattak. Persze azért nem volt fenékig tejfel a mozilátogatás sem, voltak akiket ugyanis rossz magaviseletük miatt nem engedtek be sőt ha a vezetőség úgy ítélte meg hogy szükséges, akkor fertőtlenítő sprayt is használtak az elhanyagoltabb külsejű gyerekeken.

alt

Ez a korszak volt a némafilm népszerűségének csúcsa, rengeteg klasszikus film született különböző kategóriákban, volt western, romantikus, bűnügyi, horror és katasztrófafilm is bár a legnépszerűbbek mégiscsak a komédik voltak olyan nevekkel mint Charlie Chaplin vagy Buster Keaton. Hollywood is ekkor értette meg, hogy milyen fontos ragyogó csillagait elégedettnek tudni, így az ekkoriban elindult mozifilmekkel foglalkozó magazinok is kezdtek egyre több háttérinformációt megosztani a filmekről és az aktuális sztárokról. A rajongók imádták ha megtudhatták kedvencük milyen autót vezet, hogyan áll a házassága vagy milyen cigarettát szív, s a maguk módján szerették is ezeket a sztárallűröket lemásolni.

alt

1927-ben azonban hatalmas változást élt meg a moziipar, megjelent ugyanis az első hangosfilm, mely gyakorlatilag egy némafilm volt, melyet utólag szinkronizáltak. A nézők imádták, hogy hallhatták is a történetet nem csak láthatták, ha eddig szerettek moziba járni, akkor innentől kezdve egyenesen imádták azt.

  1. photo 1: s-media-cache-ak0.pinimg.com

  2. photo 2: s-media-cache-ak0.pinimg.com

  3. photo 3: s-media-cache-ak0.pinimg.com

Benedek Ágota

Magyar idegenvezető Londonban. Ha velem sétálsz megmutatom London azon arcát amely az útikönyvekben nem szerepel, de izgalmasabb mint a ’hivatalos’ útvonal. :) www.facebook.com/idegenvezeteslondon

London

Subscribe to Idegenvezetés Londonban

Get the latest posts delivered right to your inbox.

or subscribe via RSS with Feedly!