Az 1920-as években, az I. Világháború után az élett több szempontból is visszaállt a rendes kerékvágásba és nem volt ez másként a boltokkal sem, hirtelen elképesztő árubőség örvendeztette meg a sokat szenvedett briteket.

A bevásárló utcákban lévő üzletek országszerte korán nyitottak, már pirkadatkor nagy volt a nyüzsgés, amikor a friss áru megérkezett vagy a kirakatot kellett egy kicsit átalakítani. A hentes a friss árut elrendezte a boltban, míg a szárnyasokat - úgymint a tyúkokat, kacsákat, libákat - az uzlet elötti kampó sorra akasztotta.

alt

A vegyesbolt kirakata is nagyon csábítóan nézett ki, a kekszek, pudingporok és egyéb nyalánkságok színes dobozai szigorú piramisba építve várták a vevőket, a falakon pedig mindenhol a különböző márkák színes plakátjait találhattuk. A mérleg mellett azok a termékek voltak elhelyezve amelyeket súlyra mértek ki, mint pl. a vajat, sajtot, szárazbabot vagy a nápolyit.

alt

A tehetősebb vásárlóknak a boltig sem kellett elfáradniuk, őket a boltos minden reggel felhívta és a rendelésüket a kifutófiú szállította házhoz. Egy-egy reggel elég sűrű lehetett a telefon mellet, ilyenkor csörgött ugyanis a pék, a halbolt, a hentes, a szenesember vagy a tisztítós is. A tejesember is házhoz szállította a termékeit, a széles szájú tejesüvegeit viaszolt kartonpapírral zárta le, de alkalmanként a késélező is bekopogtatott.

alt

Ezidőtájt a zálogházak is jól mentek, akár párnákat vagy ruhákat is bevettek pár schillingért de aki nagyobb értékű ékszert vitt be netalán, az számíthatott rá, hogy azt örökre elveszítette, ugyanis nem sok esélye volt rá, hogy valaha az életben újra össze tudna annyi pénzt szedni, hogy egyszer kiválthassa.