Az Oxford vs Cambridge evezős verseny

Az Oxford vs Cambridge evezős verseny

A világban egyáltalán nem különleges, hogy bizonyos iskolák, egyetemek versengenek egymással, azonban az a fajta rivalizálás amely a brit Oxford és Cambridge egyetemek között zajlik, igazán egyedülálló.

Mindkét intézmény büszke múltjára, kiváló oktatóira és világhírnevet szerzett diákjaira, a kettejük között fennálló versengést azonban minden évben egy evezős versemy kereteiben szeretik eldönteni.

image from www.theboatrace.org

A legelső versenyt egy cambridge-i tanuló, bizonyos Charles Merivale javaslatára tartották 1829-ben, amikor is kihívást intézett gyermekkori jóbarátjához Charles Wandsworth-höz aki akkoriban pont Oxfordban tanult. Az első versenyt tehát Oxfordshire megyében, Henley-on-Thames településen tartották, melyet Oxford nagy fölénnyel meg is nyert.

Az evezős verseny olyan népszerű lett, hogy ezután az évenkénti megmérettetést áttelepítették Londonba a Westminster híd közelébe, ahol egészen 1856-ig rendszeresen tartottak is versenyeket. Azután hat mérfölddel feljebb helyezték a versengés színhelyét, a Putney nevű városrészbe ahol azóta is éves rendszerességgel megrendezik az eseményt.

Manapság már meglehetősen nagy számú nézelődőt vonz a dolog, akár 10 000 ember is álldogálhat a Temze partján a Putney és Mortlake közötti szakaszon. Az évek során volt néhány hajó amely elsüllyedt, de általában elég szoros szokott lenni a befutó a két csapat között.

Tradicióként tarthatjuk számon a visszahívást is, azaz az aktuális vesztes kihívhatja a nyertest egy újabb megmérettetésre, ekkor ugyanazok eveznek a következő évben is akik a csatát előzőleg már egyszer megvívták.

Érdekes tudni, hogy mind a két csapatot csak mint a Blues (azaz Kékek) emlegetik, ugyanis Cambridge világoskék, míg Oxford sörétkék felsőben evez. A hajókban nyolcan ülnek a menetiránynak háttal, míg egy ember szembe, aki az irányító ember. A táv pontosan 4 mérföld 374 yard, azaz 6.8 km, az eddigi legjobb férfi idő 16 perc 19 másodperc Cambridge-től, 1998-ban.

Cambridge

A jelenlegi állás egyébként 80 győzelem Oxfordnak és 84 Cambridge-nek, de minden további infót megtaláltok a verseny honlapján. www.theboatrace.org

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz, ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota