Ami nélkül London bajban lenne: a Temze-gát

A Temze London legnagyobb folyója, mely közvetlen összeköttetésben van a tengerrel így az ár-apály jelenség London városában is megfigyelhető, csak úgy mint a nyílt tengeren.

A folyó Anglia déli részén, Kemble falucska közelében ered és a Londoni-medencén keresztülhaladva az Északi-tengerbe folyik. Útja során 9 angol grófságot (county) érint, 20 mellékfolyója van és 134 híd ível át rajta.

Áramlásának sebessége 1–3 csomó (kb. 2–6 km/óra) között mozog. A középkorban, különösen a kis jégkorszak idején a folyó rendszeresen befagyott, jegén vásárokat, népünnepélyeket, korabeli sportrendezvényeket tartottak, amelyekről bővebben itt olvashatsz: Amikor a Temze befagyott vizén tartották a heti vásárokat: a kis jégkorszak

Bár a területet egykor birtokló rómaiak idejekorán felismerték a folyó jelentőségét, közlekedésben és élelmiszer-, illetve vízellátásban elfoglalt szerepét, és igyekeztek is azt évszázadokon keresztül megőrizni, az iparosodással és a technikai fejlődéssel járó vívmányok igencsak mély nyomot hagytak a folyó élővilágán.

A viktoriánus idők mérnöki újításainak például nemegyszer a Temze látta kárát, s nem kevés idő telt el, amíg az angolok ráébredtek, hogy e méltóságteljesen hömpölygő víztömeg pöcegödör helyett másként is használható.

Feljegyzésekből tudjuk, hogy az 1858-as „Nagy bűz” (a „Great Stink”) idején a Temze vize a tonnaszámra belejuttatott ürülék és egyéb szenny miatt olyan elviselhetetlenné vált, hogy a közvetlenül a folyó mellett fekvő, csodálatos londoni Parlament épülete gyakorlatilag üresen állt. A képviselők egy idő után nemhogy nem jártak be munkahelyükre a szag miatt, de örülhettek, ha túlélték az immáron kolerával is szennyezett víz halálos kigőzölését, mely egyébként is több ezer áldozatot követelt.

Bár a tömegek lassan elkezdték felfedezni a folyó szórakozásra és kikapcsolódásra alkalmas oldalát, az esős brit időjárás és a Temze szabályozatlansága, illetve az árterületre való építkezés tilalmának hiánya miatt a gyakorta áradó folyó még mindig rendszeresen elöntötte a városokat és a vidéket, házakat, embereket sodorva magával; amely egyre sürgetőbbé tette a folyó teljes hosszán történő védekezést.

A folyó szabályozása után a legnagyobb fenyegetést a tenger felől érkező hatalmas hullámok jelentették, így szükségessé vált egy gátrendszer megépítése is a folyón. A Temzén épült árvízvédelmi létesítmény a világ második legnagyobb mozgatható gátja, a holland Maeslantkering után.

A 20. században két nagyobb áradás volt az országban, ami emberéleteket követelt, az 1928-as és az 1953-as. Utóbbinál, amely talán minden idők legnagyobb természeti csapása volt Nagy-Britanniában, több mint háromszázan haltak meg, ezrek váltak otthontalanná, és 1600 km hosszan sérült meg a partszakasz. Londonban főleg Silvertown-ban és Canning Town-ban pusztított a víz, így ekkor határoztak arról az angol parlamentben, hogy gátat kell építeni a Temzén, hogy a jövőbeni viharok ne okozhassanak ekkora kárt.

A Temze-gát (angolul Thames Barrier) 1974 és 1984 között épült Woolwich Reach-nél, London belvárosától nem messze, feladata pedig, hogy megakadályozza, hogy az Északi-tenger felől érkező magas hullámok elárasszák a várost.

A kilenc kapus gátrendszer mintegy 520 méter szélesen húzódik a Temze nagyobbik ágán és négy 61 méter széles, valamint két 30 méter széles hajózható szakaszra osztja a folyót, de van ezen kívül négy nem hajózható szakasz is. A kapuk forgással működnek, vagyis amikor zárt állapotba hozzák őket, beforgatják őket a vízbe, sőt, hagynak némi vizet a kapu alá is folyni, mert így jobban lehet szabályozni a működését. A pillérek közt lévő kapuk ívesek és üresek, így amikor a víz alá süllyesztik azokat, megtelnek vízzel, amikor pedig működéskor elforgatják őket, megtenek levegővel.

A négy fő kapu 20 méter magas és egyenként 3700 tonnát nyom, egy teljes lezárás költsége £16000 font (nagyjából 5,5 millió forint), így csak indokolt esetben használják őket. Akkor mindenképp lezárják a teljes szakaszt, ha az előrejelzések nagy vihart jeleznek és olyan áradást, amely meghaladná Nagy-Londonban a 4,87 méteres vízszintet.

A gátat eredetileg úgy tervezték, hogy 2030-ig szolgáljon, jelenleg azonban azzal számolnak a mérnökök, hogy 2070-ig biztosan védeni fogja Londont, habár a tervezés idején nem számoltak még a globális felmelegedéssel és a világ tengerszintjeinek dinamikus növekedésével.

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz, ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota