A londoni Shaftesbury Avenue-tól délre fekszik Chinatown, azaz a Kínai negyed. Erről számos kínai csemegeüzlet, étterem, áruház, díszes utcai lámpa és boltív árulkodik, de nem csak a keleti ízek szerelmesei találják meg itt számításaikat, hanem a gyógyfüvek és a természetgyógyászat hívei is.

alt

Vasárnaponként piacnapot tartanak egzotikus ételekből, de az igazi látványosság és élmény mégis a február eleji kínai holdújév, amikor maszkos, jelmezes emberek lepik el az utcákat.

alt

Az kínai új év kezdetét bonyolult számításokkal határozzák meg, de az esetek többségére igaz, hogy a tavaszünnep az európai naptár február 4‑éjéhez legközelebb eső újhold napján van, tehát ez azt jelenti, hogy a tavaszünnep mindig január 21. és február 21. közé esik. A gyakorlatban a kínaiak a hivatalos naptárakból tudják meg, hogy az adott évben mikor tartják legnagyobb ünnepüket.

alt

A tavaszünnep a tavasz s egyben az új év kezdete, s mint ilyen, két célt szolgál: a nagycsaládok tagjai összegyűlnek és megajándékozzák egymást, másrészt pedig ilyenkor búcsúztatják az óévet, és biztosítják a szerencsét az új évre.
Mivel az újév napja meghatározó az egész évre nézve, nagyon fontos, hogy ilyenkor minden jól alakuljon.

alt

Az újév napjára különleges szabályok vonatkoznak. Nem szabad negatív jelentésű szavakat kiejteni, halált, kísérteteket emlegetni – a „négyes” szám (四, szi) kimondása is tilos, mert hasonlóan hangzik, mint a „halál” (死, szi). Az elmúlt évet sem ajánlatos emlegetni, hiszen a nap célja az, hogy bőséget hozzon az új évben. A sírás sem megengedett: ha ugyanis valaki sír az év első napján, akkor egész évben sírni fog. Ezért ezen a napon, bármilyen rosszak legyenek is, a gyerekeket sem szabad megverni.

alt

Az újévi szokásokhoz tartozik a „piros tasak” (红包, hungpao) ajándékozása is: egy piros ünnepi borítékba papírpénzt csomagolnak, s ezt adják a gyerekeknek, illetve a nőtlen fiatalembereknek. Az összegnek páros számnak kell lennie, a páratlan számok ugyanis bajt hoznak mind az ajándékozónak, mind a megajándékozottnak. A piros tasak felbontása az ajándékozó előtt, ha szerencsétlenséget nem is hoz, de udvariatlanságnak számít.

alt

A piros a bőség, a szerencse, a gazdagság színe, ezért is piros az alapszíne minden újévi dekorációnak. Piros zászlókat, falragaszokat, képeket, lampionokat helyeznek el mindenütt, hogy biztosítsák a család gyarapodását.

alt

2019-ben a kínai új év napja február 5-re esik, így Londonban a város közepén a Trafalgar téren és a Sohoban található kínai negyedben a hatalmas színes ünnepségeket február 10-én tartják, mely az Ázsián kívüli legnagyobb kínai újévi parádé a világon.

A parádé a londoni Charing Cross Road-tól indul délelőtt 10 órakor, valamint a Kínai negyed eseményei 12 órától este 6 óráig folyamatosan tartanak.

Minden egyéb fontos részletet a következő linken találtok:
Chinese New Year 2019