A londoni Tower legfontosabb lakói: a hollók legendája

A londoni Tower nem csak történelmi szempontból igen fontos, de rengeteg ködös történet és legenda is fűződik hozzá. Ezek közül az egyik legkülönösebb talán az erődítmény falain belül lakó hollók története ugyanis az a történet járja, hogyha a Tower of Londont elhagyják a hollók, összedől a monarchia.

A legenda szerint az 1600-as évek közepén II. Károly angol király udvari csillagásza, egy bizonyos John Flamstead arra panaszkodott hogy a hollók zavarják őt munkájában, a király ezért elrendelte, hogy távolítsanak el minden hollót a Towerből.

photo by John Cobb on Unsplash

Mielőtt azonban végrehajthatták volna a parancsot, egy ismeretlen próféta azt jósolta, hogy ha a hollók elhagyják a Towert, az a monarchia végét is jelenti. II. Károly a hír hallatán igencsak megijedt hiszen épp egy polgárháborús időszak után sikerült visszaszereznie trónját. Apját, I. Károlyt vérpadon végeztette ki a Cromwell vezette nép, de saját trónja sem volt még olyan stabil, mint szerette volna, így hozott is gyorsan egy rendeletet, hogy a Tower ezentúl legalább hat hollónak kell hogy szállást biztosítson.

photo by Casey Horner on Unsplash

A hollókat azóta nagyon komolyan veszik a Towerben, még a mai speciális bentlakó őrség (a Yeoman Warderek) is munkájuk részeként tekintenek rájuk sőt még egy teljes munkaidőben foglalkoztatott hollógondozója is van az erődnek, aki eteti, gondozza, őrzi a madarakat, bár alkalom adtán ki is rúg egy-egy hollót, ugyanis egy George nevű madárnak például a nem megfelelő viselkedése miatt kellett távoznia.

Mint ahogyan az a legendákkal lenni szokott, ennek a hollós történetnek sincs sok igazság tartalma, a kutatók ugyanis kiderítették, hogy II. Károly király uralkodása alatt még alatt nem voltak hollók a Towerben. Az erőd történelmében legkorábban 1895-ben találnak említést a madarakról. Akkoriban létezett egy Jenny nevű madár, mely elég veszélyes volt a többi állatra nézve, ugyanis addig-addig vadászott a Towerben élő kisebb élőlényekre, mígnem egy nap egyedül maradt. Olyan vérszomjas volt, hogy még a többi hollót is vagy megölte vagy elkergette a környékről.

photo by Kevin Jackson on Unsplash

Dunraven grófja volt az, aki érthető okok miatt - a raven ugyanis angolul hollót jelent - úgy döntött, hogy pótolja a hiányt és ajándékozott néhány újabb hollót a Towernak. A 19. század végén ezeket az okosnak tartott madarakat nagyon sokat tartották háziállatként, miután Edgar Allan Poe népszerűvé tette őket költeményében, így meglehet hogy a Tower hollói is így kerülhettek az épület falain belülre, valószínűleg a személyzet tarthatta őket háziállatként.

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota
idegenvezeteslondon@gmail.com

Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az "Idegenvezetés London" blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf

cover: photo by Kasturi Roy on Unsplash