A londoni St Etheldreda templom, Anglia legöregebb római katolikus temploma

A St Etheldreda római katolikus templom csak egy kőhajításnyira van a zajos és nyüzsgő londoni belvárostól - a ma a Hatton Garden nevű utcán működő ezüst és gyémánt kereskedők tőszomszédságában - de a forgalom és lárma közepén ott áll ez a rejtett ősi gyöngyszem, a középkori emberek lelki menedéke, a béke és a nyugalom szigete.

alt

A St Etheldreda templomot, Ely (ejtsd: íli) püspökének London városában lévő kápolnájaként használták egészen 1250-től 1570-ig. Ez a legrégebbi katolikus templom Angliában és az egyik abból a két megmaradt épületből ami Londonban még épen maradt I. Edward uralkodásának idejéből (1239-1307). Egykor az egyik legbefolyásosabb lakhelynek számítottak a városban a palota hatalmas területén felhúzott lakóházak, szinte olyan volt mint egy független állam, az államban. Az épületegyüttest Ely Place néven emlegetik manapság, míg a kápolna Anglia egyik legnépszerűbb szentje, Etheldreda nevét viseli.

alt

A később a templomban működő szerzetesi közösséget a szász származású Szent Etheldreda (636?– 679) fenlandi és northumbriai királynő alapította 673-ban, akit ma Szent Audrey néven tisztelnek. Szegény Szent Etheldreda állandó menekülésben volt férjei elől, akik fittyet hánytak szűziességi fogadalmára, mi több egyikük a jámbor Szent Wilfrid püspököt is megkörnyékezte, oldja fel felesége fogadalmát, ám a megvesztegethetetlen szent nem ingott meg.

alt

Szent Etheldreda 40 éves kora körül nyomorultul, fej-nyak rákban halt meg, bár nagy türelemmel viselte betegségét. Állapotát annak büntetésének tulajdonította, hogy fiatal lányként, nem tudva ellenállni a hiúság kísértésének, ékes nyakláncokat viselt.

Sok száz évvel halála után, miután végül Audrey néven kanonizálták, az Ely-i búcsúkon vezették be az Audrey-sálakat, eleinte a nyaki daganatok megelőzésére, később általában a hiúság ellen, mely sál a mai napig elterjedt viselet. Etheldreda romolhatatlan szent, azaz testén nem fogott a halál, vagyis a holttest konzerválódott.

A templom honlapja: www.stetheldreda.com

  1. catholictoday.wordpress.com

  2. www.stetheldreda.com

  3. www.londontown.com

Benedek Ágota

Magyar idegenvezető Londonban. Ha velem sétálsz megmutatom London azon arcát amely az útikönyvekben nem szerepel, de izgalmasabb mint a ’hivatalos’ útvonal. :) www.facebook.com/idegenvezeteslondon

London

Subscribe to Idegenvezetés Londonban

Get the latest posts delivered right to your inbox.

or subscribe via RSS with Feedly!