A londoni Soho hét orra

Furcsa cím egy bejegyzésnek nem igaz? Feltételezem ha nem sokat mond, akkor még nem hallottál a Soho hét orráról. Sebaj, majd most hallasz. :)

Történt, hogy 1997-ben egy Rick Buckley nevű művész úgy döntött, ideje lenne fellépni a London utcáit ellepő CCTV kamerák, azaz a térfigyelő kamerák ellen. Első telepítésük idején a kamerák jelentős ellenállást váltottak ki a lakosság köreiben, sokan úgy gondolták, ez egy hatalmas lépés egy totálisan ellenőrzött rendőrállam létrehozása felé.

alt

Rick Buckley azonban úgy döntött, hogy inkább a humoros oldaláról közelíti meg a problémát, így saját orrát véve modellnek, elkészített 35 orrot különböző anyagokból, melyeket azután belváros szerte London épületeire ragasztgatott. Arra volt elsősorban kíváncsi, hogy a felszerelt kamerák dacára véghez tudja-e vinni tervét anélkül hogy felfedeznék mit művel.

alt

A csendes tüntetés sikeresnek mondható volt, a művészt nem fedezték fel, azonban időközben az orrok nagy részét az épületekről eltávolították és mára már csak hét orr található szerte a Soho városrészben. Mivel Buckley sokáig hallgatott, városszerte legendák kezdtek terjedni hogy hogyan és miért jelentek meg orrok bizonyos épületek falain, mígnem 2011-ben fellebbentette a fátyat a titokról.

Az akkoriban elterjedt egyik legérdekesebb városi legenda úgy szólt, hogy az az orr amely az Admiralty Arch (a Trafalgar térnél található félköríves épület) oldalában található, valójában Napoleon idejéből származik, az ő orrát jelképezi és azért van olyan magasságban, hogy a mellette elvonuló lovas katonák minden alkalommal csavarhassanak rajta egyet.

alt

Egy másik legenda úgy tartja, hogy ez az orr Nelson admirálishoz tartozik, pontosabban ahhoz a szoborhoz amely a Trafalgar tér közepén áll. A történet szerint a szobor felállítása alatt annak orra letörött, melyet azután az Admiralty épületének falába építettek be. Ügyes próbálkozás, de míg Nelson szobra 1854-ben készült el, addig az orrok 1997-ben.

alt

Ha kedvetek volna bejárni a hét orr útvonalát, akkor a következő helyszíneken lesz érdemes keresgélnetek a házfalakon:

The Admiralty Arch - The Mall
Quo Vadis - 26-29 Dean Street
Great Windmill Street
St. Pancras Renaissance Hotel London - Euston Road
Milkbar - 3-5 Bateman Street (Greek Street)
Service Point Covent Garden - 81 Endell Street
Meard Street
+ Dean Street: ez utóbbi egy másik orros project része de ha már orrokat keresgéltek találjátok meg ezt is :)

alt

Kellemes keresgélést, ha esetleg találtok orrokat, ne felejtsétek azokat feltölteni az ’Idegvezetés London - extra tartalom’ nevű csoportba!

Vigyázzatok, a következő videó minden titkot fellebbent!

  1. photo 1: www.caughtoncamera.net

  2. photo 2: www.sunbakedlens.com

  3. photo 3: www.somethingdifferent.london

  4. photo 4: ww.somethingdifferent.london

  5. photo 5: jasonbstanding.com

Benedek Ágota

Magyar idegenvezető Londonban. Ha velem sétálsz megmutatom London azon arcát amely az útikönyvekben nem szerepel, de izgalmasabb mint a ’hivatalos’ útvonal. :) www.facebook.com/idegenvezeteslondon

London

Subscribe to Idegenvezetés Londonban

Get the latest posts delivered right to your inbox.

or subscribe via RSS with Feedly!