A londoni National Gallery kincsei: François-Hubert Drouais - Madame de Pompadour a tamburinjával

A londoni National Gallery bővelkedik kincsekben, de mert az épület igazán hatalmas, egy-egy látogatás alkalmával - helyismeret nélkül - nem egyszerű minden igazán fontos képet megtalálni. Ehhez nyújtok segítséget ezzel a művészeti sorozattal, melyben a képtár kincseit vesszük szemügyre.

Terem: 33

alt

A választás azért esett erre a festményre, mert kivitelezése egyszerűen fantasztikus. Még ha a festőművész neve nem is cseng ismerősen, ha egyszer láttuk ezt a képet, biztosan nem fogjuk elfelejteni, annyira életszerű a gyönyörű ruha elkészítése.

A festő François-Hubert Drouais 1724-ben született Párizsban és ott is halt meg, 1775-ben. Művészetében elsősorban kora francia arisztokratáinak és nemeseinek mindennapjait próbálta megörökíteni, kiváló munkái között találunk portrét Madame de Pompadour és Madame du Barry királyi szeretőkről, akik XV. Lajost boldogították, de megörökítette a fiatal Marie Antoinette kisasszonyt is, aki Mária Terézia (magyar és cseh királynő) tizenhat gyermeke közül tizenötödikként érkezett és később XVI. Lajos francia király felesége lett.

A londoni National Gallery-ben található festmény Madame de Pompadourt egy otthonos környezetben ábrázolja, életének utolsó évében. A festményt 1763-ban szignózta a mester, de nem ekkor készült a teljes festmény, ugyanis a fej egy különálló téglalap alakú vászonra készült. Ezt később illesztettek be a teljes képbe, ami majd csak 1764-ben készült el teljesen, Madame de Pompadour halála után egy hónappal. Maga a festmény annyira élethű és részletgazdag, hogy az érdeklődők mindig jelentős időt töltenek a tanulmányozásával.

alt

Madame de Pompadour nevét meghallva sokaknak azonban - tévesen - egy vastagon rizsporozott arc ugrik be, avagy egy gyümölcstálak között heverésző hölgy képe, a valóság azonban igazán távol áll ezektől a tévképzetektől. Életét tanulmányozva kiderül, hogy Madame de Pompadour egy okos és rendkívül művelt asszony volt, akinek bizony sokat köszönhetett XV. Lajos király.

A szerető szó ma már megbotránkozást és nemtetszést vált ki, az európai történelemben, az előre elrendezett házasságok világában azonban sokáig elfogadott jelenség volt, hogy a férfiak a feleségük mellett több nőt is tartottak a háznál. Ha ügyesen és legfőképp okosan helyezkedtek, a királyi szeretők idővel elismert helyet szerezhettek az udvarnál, beleszólhattak az államügyekbe, és fontosabb szerepet játszhattak mint maga a hivatalos királyné, aki számos alkalommal csupán értéktárgyként, két család vagy ország szövetségének jelképeként érkezett a király mellé.

Jeanne-Antoinette - ahogyan márkinői kinevezése előtt hívták - nem volt ugyan nemesi származású, de legalább ilyen minőségű neveltetést kapott. A későbbi szerető már házas volt, amikor a XV. Lajos király kiválasztotta őt magának: gyámja unokaöccséhez ment hozzá, de minden bizonnyal csak a nemesi címéért. A házasságból két gyermek is született: egy fiú, aki a születése után meghalt, majd egy lány, aki nem érte meg a kilencedik életévét.

alt XV. Lajos király

XV. Lajos gyakran járt a kastélya melletti erdőkbe vadászni, Jeanne-Antoinette pedig ilyenkor mindig kilovagolt fedetlen hintójában és nagyon várta, hogy a király felfigyeljen rá. Nem is kellett túl soká várnia, hamarosan meghívást kapott a király fiának esküvője alkalmából rendezett maszkabálra, ahol az események igencsak felpörögtek így ezek eredményeként néhány hét múlva saját lakosztályt kapott Versailles-ban amivel elkezdődött felemelkedése a 18. század legbefolyásosabb asszonyai közé.

Jeanne-Antoinette folyamatosan és keményen dolgozott, hogy húsz éven keresztül érdekes maradjon a királynak: lovagolt, táncolt, rajzolt, énekelt, szavalt, és folyton produkálta magát Lajos előtt. A taktika bejött, hiszen olyan befolyást szerzett az udvarnál, hogy az ellenségeit rögtön eltüntették a színről, a barátait pedig előnyös helyekre ültették.
XV. Lajos gyakran látogatta a királyi palota második emeletén lakó kedvesét, sőt miközben minisztereivel tárgyalt, akár rejteklépcsőn is eljuthatott szeretőjéhez. Ilyenkor a miniszterek kénytelenek voltak megvárni őt, hogy fenntartsák a látszatot: mindvégig az ország ügyeivel volt elfoglalva az uralkodó.

alt

Egy évtized elteltével azonban a testi vonzalom csökkent, Madame de Pompadour intim kapcsolata is megszűnt a királlyal, ugyanis sajnálatos módon élete során annyiszor elvetélt, hogy egészsége megromlása miatt többé képtelen volt szexuális életet élni. Mindezek ellenére azonban megmaradt az uralkodó jóbarátjának, s befolyása szemernyit sem csökkent, továbbra is bejelentett szerető maradt, sőt saját dolgozószobájában rendszeresen találkozott miniszterekkel és a királlyal. Beleszólása volt a külpolitikába, nem kis szerepet játszott az európai diplomácia nagy fordulataiban - sőt az esetleges kudarcokért a közvélemény elsősorban a kegyencnőre hárította a felelősséget.

Emellett Madame Pompadour pénzügyei is ártottak jó hírének: óriási összegeket költött építkezésekre, ruhákra, ékszerekre, szerencsejátékra.

Megítélése a kortársak és az utókor szemében is meglehetősen ellentmondásos, kétségtelen, hogy “Őfelsége, az Alsószoknya” – ahogy II. Frigyes porosz király nevezte -, rendkívüli asszony volt. A király közeli és megbecsült barátja maradt egészen 1764. április 15-én bekövetkezett haláláig. XV. Lajos őszintén megsiratta őt, aki azonban nem bánkódott túl sokáig hamarosan új szeretőjével Madame du Barryval vigasztalódott.

Olvasd el a sorozat további cikkeit is:

Jan van Eyck - Az Arnolfini portré

Van Gogh - Napraforgók

Paul Delaroche - Lady Jane Grey kivégzése

[George Stubbs - Whistlejacket]( https://idegenvezetes-london.hu/a-londoni-national-gallery-kincsei-george-stubbs-whistlejacket/

  1. photo 1: upload.wikimedia.org

  2. photo 2: www.trc-leiden.nl

  3. photo 3: thesalonniere.com

  4. photo 4: s-media-cache-ak0.pinimg.com

Benedek Ágota

Magyar idegenvezető Londonban. Ha velem sétálsz megmutatom London azon arcát amely az útikönyvekben nem szerepel, de izgalmasabb mint a ’hivatalos’ útvonal. :) www.facebook.com/idegenvezeteslondon

London

Subscribe to Idegenvezetés Londonban

Get the latest posts delivered right to your inbox.

or subscribe via RSS with Feedly!