A londoni Gherkin alatt talált római kori kislány

A londoni Gherkin alatt talált római kori kislány

Maga a The Gherkin (azaz az 'ecetes uborka') az egyik legismertebb épület London városában, ha névről nem is, de látványra meglehetősen sokan ismerik. Természetesen hivatalos neve nem The Gherkin, hanem 30 St. Mary Axe, de mert a londoniak ha csak tehetik becenévvel látják el az épületeket, így ez az alakja miatt uborka lett belőle.

by Roman Fox on Unsplash

Az épület 2004-ben nyílt meg, a 180 méter magas üvegpalotában 41 emeleten elsősorban különböző cégek irodái találhatóak, de elfért melléjük néhány egyéb boltocska és néhány étterem is.

A hírekbe azonban 1992. április 10-én, pénteken került be a helyszín ahol akkoriban még a Baltic Exchange (azaz a Balti tőzsde) épülete állt, ugyanis az IRA (azaz a The Irish Republican Army / Ír Köztársasági Hadsereg) reggel 9 óra 20 perckor egy fehér színű furgonban bombát robbantott a tőzsde épülete mellett. A támadásban három ember életét veszítette, kilencvenegy megsérült valamint meglehetősen komoly anyagi kár is keletkezett, olyannyira, hogy a tőzsde épülete végül nem volt menthető így később le is bontották.

by Roman Fox on Unsplash

A tereprendezés idején, 1995-ben a törmelékek eltakarítás után azonban komoly meglepetés érte a munkásokat, ugyanis a Londoni Régészeti Múzeum munkatársai egy római kori sírt tártak fel. A sírban pedig egy 13-17 éves kora körül meghalt, több mint 1600 évvel ezelőtt élt romai kori kislány maradványait.

by lookup.london

Sajnos a sír maga elég szegényes volt további leletekben ezért nem lehetett megállapítani, hogy ki is lehetett az akit megtaláltak. 2007-ben amikor azután a múzeum lezárt a további vizsgálatokat, egy jelképes temetést tartottak a korábban feltárt sír helyszínén a Bury Street-en és egy emléktáblát helyeztek el a római lányka emlékére.

by lookup.london

A fekete márvány lap a mai napig is látható, tetejére a római kori szimbólumot, a babérkoszorút gravírozták.

Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota

cover: by tomw77 from Pixabay