A „királyok vonata, a vonatok királya”: a legendás Orient Express

Százharminc éve, 1883. június 5-én indult első útjára az első nemzetközi luxusvonat, a Párizsból Isztambulba tartó legendás Orient expressz, a „királyok vonata, a vonatok királya”. Az orient szó keletet jelent, tehát az Orient expresszt akár keleti expressznek is nevezhetnénk.

alt

A Párizs és Konstantinápoly (a mai Isztambul) közötti vasúti összeköttetés megteremtésében nagy szerepet játszott a nyugat-európai országok érdeklődése kelet iránt, valamint az Európát kelet-nyugati irányban átszelő vasútvonal kiépítésének sokak által régóta dédelgetett vágya. A legenda valóra váltása egy belga bankárnak, Georges Nagelmackers-nek adatott meg, aki 1873-ban létrehozta az első európai étkező- és hálókocsi társaságot, a Compagnie Internationale des Wagons-Lits-t. Nagelmackers az akkori legkorszerűbb, forgóvázas kocsikat szerezte be, amelyeket azután minden elképzelhető kényelemmel és pompával felszerelt.

alt

alt

A vasúttársaság renoméját emelte az a tény, hogy a belga király – aki a vonatvállalat főrészvényese is volt – áldását adta az oroszlános királyi jelkép használatára, amely a kocsik oldalát díszítette. Igazi luxusvonat lett az Orient expressz, amelyre abban az időben csak első osztályú jegyet lehetett váltani. Monogramos bőrgarnitúrák, csillogó díszes réztárgyak várták a vastag pénztárcájú utasokat, a kocsikat gőzzel fűtötték, bennük gyertyával, majd később gázzal világítottak.

alt

alt

A luxusvonat szerepét a trianoni békeszerződések után a Simplon-Orient expressz vette át, amely elkerülte Magyarországot. Útonala Párizs-Bázel-Milánó-Velence-Trieszt-Belgrád-Szófia-Konstantinápoly volt. A vonat 1924-ben tért vissza eredeti útvonalához, amelyhez 1939-ig, a második világháborúig hű maradt. Ekkor ismét szünet következett, majd 1948-ban helyreállt a forgalom. Az expressz időről időre betér Budapestre is, ahol a Keleti pályaudvaron méltó tiszteletadással fogadják.

A szerelvény a mai napig is általában öt kocsiból áll: a mozdony után poggyászkocsi következik, ezt követi két háló- és egy étkezőkocsi, majd ismét poggyászkocsi zárja a sort. Létrehozásának hetedik évében az Orient expressz 67 óra 35 perc alatt ért el a francia fővárosból Konstantinápolyba.

alt

A legendás vonat Agatha Cristie-t is megihlette, ugyanis 1929-ben az Orient Express Isztambultól nem messze hóesés miatt elakadt, ahol tizenegy napig vesztegelt a nyílt pályán ami alatt a közeli falvakból szereztek élelmet az ott rekedt utasoknak. Ez adott ötletet állítólag az írónőnek a “Gyilkosság az Orient expresszen” című regényhez, melyet Sidney Lumet amerikai rendező vitt filmre 1974-ben, az alkotásban még a legkisebb szerepeket is a legnagyobb színészek alakították, majd a filmet azóta több alkalommal is felújították.

Az Orient Expressz luxusvonat és az árak is ehhez igazodnak. Ha kíváncsiak vagytok a teljes díjszabásra akkor a következő linken megtaláltok minden részletet: Orient Expressz díjszabás Csak az érdekesség kedvéért említem, hogy a mai nap a Budapest - London táv ellátástól függően £2.365 és £6.050 között változik...

A vonatjegy árában természetesen benne vannak az étkezések (melyek a fine dining kategóriát képviselik), a hálófülkék használata és persze az is, hogy a személyzet mindenben az utas segítségére legyen, ugyanis 100 utasra 40 fős kiszolgáló személyzet vigyáz.

alt

Egy magyar vonatkozású anekdota szerint egy gróf érsekújváron leszállt a vonatról amíg a szerelvény vizet vételezett, és olyannyira belemerült az éppen ott játszó cigányzenekar hallgatásába, hogy lemaradt a vonatról. Mint később kiderült: szerencséje volt. A vonat ugyanis balesetet szenvedett, és éppen az a kocsi roncsolódott össze a legjobban, amelyikben a gróf is utazott volna. A megmenekült gróf azon nyomban alapítványt tett a cigányzenekar javára, és arra kötelezte a muzsikusokat, hogy az Orient expressz érkezésekor zenéjükkel szórakoztassák az utasokat. Innen ered az érsekújvári cigányzenekar hagyománya.

Az első világháborúig használt favázas és faburkolatos kocsikból ma is látható egy Magyarországon: a 2347 pályaszámú kocsi a budapesti Magyar Vasúttörténeti Parkban vehető szemügyre.

  1. photo 1: westbridgfordwire.com

  2. photo 2: gq-images.condecdn.net

  3. photo 3: www.hospitality-interiors.net

  4. photo 4: www.travellermade.com

  5. photo 5: www.amara.com

  6. photo 6: upload.wikimedia.org

  7. photo 7: worldtraintravel.comm

Benedek Ágota

Magyar idegenvezető Londonban. Ha velem sétálsz megmutatom London azon arcát amely az útikönyvekben nem szerepel, de izgalmasabb mint a ’hivatalos’ útvonal. :) www.facebook.com/idegenvezeteslondon

London

Subscribe to Idegenvezetés Londonban

Get the latest posts delivered right to your inbox.

or subscribe via RSS with Feedly!