A híd amin egykoron laktak: London Bridge
Ha ránézünk a ma látható London Bridge-re azaz a londoni Southwark városrészt és a City-t összekötő hídra, annak jellegtelensége valószínűleg nem sok gondolatot indít el a fejünkben.
Nem volt ez azonban mindig így, ugyanis a mai híd helyén egykor igen különleges vízi átkelő állt, ami nem csak a Temze két partját kötötte össze hanem sokaknak lakhatásul is szolgált.
A történet még a római időkre nyúlik vissza, hozzávetőleg 2000 évvel ezelőttre, amikor is a Római Birodalom legnyugatibb csücskében - azaz a mai dél-kelet Angliában - megalapitották Londínium városát, a mai Londont. Mérete akkoriban természetesen csak töredéke volt a mainak.
A folyó ezen szakasza kereskedelmileg igen fontos volt stratégiailag pedig jól védhető, így nem csoda ha nagyon gyorsan fejlődött és már korán virágzó várossá vált.
Szükség volt azonban átkelőre is a Temzén, így esett meg, hogy a legelső vízi átkelőt - egy ponton hidat - a mai London Bridge helyén építették meg, akkor még fából. Ez aztán folyamatos toldozgatások és foldozgatások eredményeképpen ugyan, de szinte 1000 évig állta a sarat.
A középkorban azonban a régi híd helyére kő hidat álmodtak, melyet 1176 és 1209 között végül meg is építettek, a zseniális hídépítő mester, Peter of Colechurch tervei alapján.
Akkoriban ezt a monumentális építkezést hatalmas csodálat övezte, a híd maga 19 boltívből állt és az 1400-as évekre hozzávetőleg 200 házat is építettek a tetejére. A maga nemében fantasztikus építkezés volt és a világon is egyedülálló megoldás, hogy a hídon gyakorlatilag laktak emberek.
De persze nem csak lakhatás céljáből emelték az épületeket, rengeteg kisebb-nagyobb bolt is található volt ugyanis a hídon, a portékájukat áruló kereskedők pedig bérleti díjat fizettek, melyet azután visszaforgattak a híd állag megóvásába.
Esténként a híd két végén a kapukat bezárták így az átjárás szünetelt viszont az áruk és a híd lakói biztonságban érezhették magukat.
A Southwark városrész felöli kapu fölé rendszeresen tűztek levágott fejeket - mintegy elrettentésképpen - a köztörvényes bűnözők kivégzései után. Ezt a barbár szokást azután az 1600-as évek vége felé beszüntették.
A híd mellett található a St Magnus the Martyr nevű templom és zarándokház mely épület alapja 1133-ból származik és egyik érdekessége, hogy megtalálható itt a London Bridge modellje, melyen a rá épült házakat is remekül szemügyre vehetjük.
A jelenlegi templom épületet az 1666-os nagy londoni tűzvész után újjáépítették, így amit most látunk, az valójában a 17. századból származik. A London Bridge itt látható modelljét David T. Aggett készítette 1987-ben és mert a Museum of London nem tartott rá igényt, a templom készségesen befogadta azt.
A St Magnus the Martyr templomhoz kapcsolódik egy másik érdekes legenda is, mégpeig annak is az óratornyához. Maga az óraszerkezet 1738-ban készült George Clarke londoni órásműhelyében, akkoriban £90-ért, ami mai értéken hozzávetőleg £25 000-ot jelent.
Az óra számlapjait a torony mind a négy oldalán elhelyezték, hogy minden irányból jól látható legyen a pontos idő, akár komoly távolságokról is. Ehhez a költséghez a környékbeli városrészek kisebb-nagyobb templomainak hozzásárulását is kérték, de a történet szerint Bermondsey városrész plébánosai megtagadták a segítséget, ezért a feléjük néző számlapot feketére festették és a többi számlappal ellentétben, melyek fehérek, sötétben kivilágítást sem kap. Hát amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten...
Ha szívesen sétálnál velem London titkos helyszínein, sohasem hallott történeteket hallgatva akkor küldj nekem egy üzenetet, beszéljük meg a részleteket. Persze akkor is írhatsz ha szívesebben követnéd az útikönyvek ajánlatát, azokhoz is vannak elképesztő történeteim. :) Ágota
idegenvezeteslondon@gmail.com
Ha hasznosnak találod a változatos és izgalmasabbnál-izgalmasabb bejegyzéseket az "Idegenvezetés London" blogon és Facebook oldalon, akkor kérlek, támogass egy kávé árával, hogy még sokszor találkozhassunk legalább a képernyőn keresztül. www.buymeacoffee.com/agotabf
cover: Claude de Jongh, Public domain, via Wikimedia Commons