64 évvel ezelőtt, a mai napon foglalta el II. Erzsébet királynő a brit trónt

Bizony, 2016-ban már 64 éve, hogy a királynő brit a trónon ül és ezzel a több mint 6 évtizednyi uralkodással éppen tavaly szeptember 9-én adta át a múltnak üknagyanyja, Viktória királynő uralkodási rekordját (1837-1901). II. Erzsébet 1952. február 2-án vette át a trónt, megkoronázása a londoni Westminster apátságban a Birodalomban még soha nem látott pompával megrendezett királyi esemény volt, egyúttal egy új korszak kezdete is. A 25 esztendős Erzsébet azonnal királynő lett, aki elfoglalta apja, VI. György helyét annak 1952. február 6-án bekövetkezett hirtelen halála után.Ő a 40. angol-brit uralkodó azóta, hogy Hódító Vilmos 1066-ban megszerezte az angol trónt.

alt

Valójában eleg kevés esély mutatkozott arra, hogy Erzsébet valaha is trónra lép, ugyanis ő csak a harmadik volt a sorban: első volt az édesapja VI. György, azután következett György testvére Edward walesi herceg, majd harmadikként csak Erzsébet. A sors azonban máshogy rendelte, Erzsébet édesapja hirtelenül és váratlanul elhalálozott, testvére Edward pedig még 1936-ban lemondott a trónról, hogy feleségül vehessen egy polgári származású, elvált amerikai nőt, Wallis Simpson-t. Apja halála napján azután Erzsébet egyszeriben a trónon találta magát.

alt

A Brit Birodalom történetében II. Erzsébet királynőn kívül csak 5 másik uralkodó érte el vagy lépte túl az 50 éves uralkodói jubileumot:

  • Victoria - 63 év (1837-1901)
  • III. György - 59 év (1760 - 1820)
  • VI. James - 57 év (1567 - 1625)
  • III. Henrik - 56 év (1216 - 1272)
  • III. Edward - 50 év (1327 - 1377)
  1. cdn.images.express.co.uk

  2. media1.s-nbcnews.com

Benedek Ágota

Magyar idegenvezető Londonban. Ha velem sétálsz megmutatom London azon arcát amely az útikönyvekben nem szerepel, de izgalmasabb mint a ’hivatalos’ útvonal. :) www.facebook.com/idegenvezeteslondon

London

Subscribe to Idegenvezetés Londonban

Get the latest posts delivered right to your inbox.

or subscribe via RSS with Feedly!